The Pianist

Varsó, 1939

Szpilman úr?

Önhöz jöttem. Nagy tisztelője vagyok.

- Ki maga? - Dorota. Jurek húga vagyok.

- Vérzik! - Katonadolog!

Majd levélben körülrajongod! Most siessünk!

Jurek, hol rejtegetted eddig?

- Mit vigyek? - Túl sokat akarsz vinni.

Hány koffert viszel?

Elvigyem Szymon bácsi képét?

Csinálj, amit akarsz! Nem látod, hogy halálra aggódom magam?

Mindjárt hazajön, ne félj!

- A cipőknek is kéne egy koffer. - Mama, megjött Wladek!

Hála istennek!

- Megsebesültél! - Dehogy, csak egy karcolás.

- Aggódtam. - Mondtam neki, ne tegye.

Ha meghalsz, a papírokból megtudják, hová vigyenek.

Henryk, ne beszélj így!

- Papa, megjött Wladek! - Na, látjátok!

- Mit csináltok? - Ki látta az új kalapom?

- Lebombáztak, nem sugárzunk. - Van más adó is a varsóin kívül.

- Csomagolj be, szívem! - Hová megyünk?

- El Varsóból. - Hová?

- Nem hallottad? - Mit?

- Nem olvastad? Hol az újság? - Abba csomagoltam.

- "Abba csomagolt!" - A kormány Lublinba költözött.

A munkabíró férfiak a folyón túl építenek új védelmi vonalat.

A férfiak elmentek, csak a nők maradtak itt.

És kofferekkel felpakolva akartok védelmi vonalat építeni?

- Csomagolj! - Nem megyek el!

Jó, akkor én sem megyek el!

Ne butáskodjatok! Együtt maradunk!

Az otthonomban szeretnék meghalni.

- Isten ments! - Csend! Ez fontos!

Most kaptuk a hírt a BBC-től,

hogy miután a brit kormány nem kapott választ

a német kormánynak küldött ultimátumára,

Anglia háborút üzent a náci Németországnak.

Ez csodálatos!

Várhatóan...

pár órán belül Párizs is hasonló nyilatkozatot tesz.

Lengyelország nincs többé egyedül!

Csodálatos!

- Mama, pompás vacsorát főztél! - Felséges volt!

Ilyen hírt illő módon kell megünnepelni.

Angliára és Franciaországra!

Megmondtam, ugye? Minden jóra fordul.

5003.

- Csak ennyi? - Ennyi. 5003 zlotynk maradt.

3003 zlotyval több a kelleténél.

"Újabb megszorító intézkedések.

A zsidók 2000 zlotyt tarthatnak otthonukban."

- Mi legyen a többivel? - Bankba tesszük és zároljuk.

Ki olyan hülye, hogy német bankba tegye a pénzét?

Dugjuk el! Nézzétek!

Eldughatjuk a cserép alá.

Ide bevált módszer kell, amit az első háborúban alkalmaztunk.

Lyukat fúrtunk az asztal lábába, oda rejtettük a pénzt.

- És ha elviszik? - Hogy vinnék el?

Berontanak, és elvisznek fotelt, asztalt, értéktárgyat.

- Tényleg? - Minek nekik egy ilyen asztal?

- Mit művelsz? - Nézzétek!

Ez a legjobb hely, a cserép alatt senki se fogja keresni.

- Nem, gondolkoztam. - Ez újdonság.

- Bedobjuk a pszichológiát. - Mit?

Az asztalon hagyjuk az órát és a pénzt, és letakarjuk ezzel.

- Ez őrültség! - Itt biztos nem veszik észre.

Égbe kiáltó hülyeség! Már hogyne vennék észre!

Idenézz!

Nézd, te hülye!

- És még én vagyok a hülye? - Jó hely...

- Ez órákig eltart. - Nem kerget a tatár...

- És hogy szeded majd ki? - Csipesszel...

Egyenként?

- Senki se hallgat rám! - Csendet kérek! Rendre!

Az ügyvédnő csendet kér.

Figyeljetek! Az órát a cserép alá, a pénzt a hegedűbe rejtjük.

- Tudok-e még játszani vele? - Majd kiderül.

Jurek? Itt Wladek Szpilman.

- Hogy vagy? - Kösz, jól. És te?

Ahhoz képest jól.

Tudom, miért hívsz. Semmit se tehetünk.

- Nem lesz több adás. - Tudom, de...

Se zene, se semmi. Nem lesz lengyel rádió.

De majd találsz munkát. Egy ilyen művész...

Talán igen, talán nem, de...

ne haragudj, nem a karrierem miatt telefonálok.

Hetek óta rágom Jurek fülét.

Tegnap végre azt mondja: "Gyere velem!"

Vele megyek, erre lebombázzák a rádiót.

Így is csodálatos volt a találkozásunk.

- Igazán? - Igen. Feledhetetlen élmény volt.

- Csodásan játszik, Szpilman úr. - Wladek.

- Így senki se játssza Chopint. - Ez bók volt?

- Komolyan mondom. - Ki tudja? Csak humorizálok.

- Egy kávét a Paradisóban? - Szívesen.

- Mivel foglalkozik? - Konzervatóriumot végeztem.

- Zenész? - Csak kezdő.

- Milyen hangszeren játszik? - Csellón.

Imádom, ha egy nő csellózik.

Megérkeztünk.

ZSIDÓKNAK BELÉPNI TILOS

Gyalázat! Hogy merészelik?

Jobb nácik akarnak lenni, mint Hitler.

- Bemegyek és panaszt teszek. - Inkább ne, hallgasson rám!

Ez annyira megalázó egy ilyen embernek, mint maga.

Menjünk máshová.

- Sétálhatnánk a parkban. - Nem szabad.

Új rendelet: "Zsidóknak a parkba belépni tilos."

- Viccel? - Nem.

Mondanám, üljünk le egy padra, de a zsidóknak az is tilos.

Ez képtelenség!

Tudja, mit? Beszélgessünk itt!

Ezt nem tilthatják meg, nem igaz?

Tehát csellózik? Szép.

Ki a kedvenc zeneszerzője? Chopin? Igazán?

Repertoárba kell vennie a csellószonátáját.

Maga, Wladek, mit szól hozzá?

Talán kísérhetném. Én zongorázom, maga csellózik.

Szpilman úr, ön egy csodálatos ember!

Szólítson Wladeknek!

"Karszalag viselése Varsó megyében"

"Elrendelem, hogy minden zsidó jól látható karszalagot hordjon."

Jelen rendelet 1939 december elsejével lép hatályba,

és minden, 12 évnél idősebb zsidóra vonatkozik.

A szalagot a jobb karon kell viselni,

és egy kék Dávid csillagot ábrázol fehér alapon.

A szalagnak olyan szélesnek kell lennie,

hogy egy 8 cm átmérőjű csillag elférjen rajta.

A csillag ágának szélessége 1 cm.

Minden zsidó, aki megszegi ezt a rendeletet,

súlyos büntetéssel lesz sújtva.

"Varsó megye kormányzója, dr. Fischer."

- Nem veszem fel! - Én sem.

Nem hagyom, hogy megjelöljenek!

Mutasd!

Azt is írják, hogy nekünk kell beszerezni a karszalagot?

- Honnan szerezzük be? - Sehonnan. Nem fogjuk viselni.

Miért nem hajolt meg?

Bocsásson meg!

Tilos a járdán mennie.

A csatornába!

- Láttad ezt? - Mit? Most dolgozom.

Mi ez?

- Ide fognak minket tenni. - "Tenni?" Ezt hogy érted?

"Dr. Fischernek, Varsó megye kormányzójának,"

az új varsói zsidónegyed kialakításáról szóló rendelete.

"Minden varsói zsidó köteles beköltözni az új negyedbe."

Ezt nézd! "A meghatározott területen kívül élő zsidóknak"

át kell költözni a zsidónegyedbe 1940. október 31-éig."

Ide nem férünk be. Túl kicsi. 400 ezer zsidó él Varsóban.

Nem, 360 ezer. Így már könnyebb.

Mit csináljak?

- Mit tudok ennyiből venni? - Én igyekszem.

Mama?

Mama? Mi a baj?

20 zloty.

Ennyink maradt. 20 zlotynk.

Mit vehetek 20 zlotyból?

Mást se főzök, mint krumplit krumplival.

Ez az ára, ennyit adok érte. Fogadják el.

- Többet senki se adna. - Ez egy Bechstein!

2000, fogadják el!

Mit csinálnak, ha éheznek? Megeszik a zongorát?

- Kifelé, szemét rabló! - Megőrült?!

- Inkább elajándékozzuk. Kifelé! - Ma még nem ettek?

Mi a bajuk?

Maguk megőrültek!

Ez szívesség!

2 ezret adok, és a költöztetést is állom. Azt fel se számítom.

Nem ettek ma, meg vannak őrülve!

Vigye!

1940. október 31.

Dorota!

Üdvözlöm!

Nem akartam eljönni,

nem akartam ezt látni, de... nem bírtam megállni.

Hogy van?

- Jól. - Jó.

Nem egészen. Letartóztatták az unokabátyámat,

de Jurek szerint ki fogják engedni.

Ez gyalázatos!

Nem tart sokáig, ne aggódjon.

Én is ezt mondtam. Ez túl...

túl abszurd!

Hát... nekem most...

Hát akkor... még találkozunk...

hamarosan.

Viszlát!

Hát... az igazat megvallva,

rosszabbra számítottam.

Hol alszunk?

Én a konyhában alszom a lányokkal,

te, Henryk és a papa pedig itt.

Nézzétek!

Gyertek, nézzétek!

Sipirc!

Papa! Papa!

- Hányat adtál el? - Egyet.

Dosztojevszkij Félkegyelműjét. 3 zloty.