Jóreménység-sziget

8:20.

Fogalmad sincs, hogy kerültünk ide, mi?

Van egy nagy tó,

azon egy kis sziget.

Az isten háta mögött.

Még a helyiek többsége sem tudja, hogy létezik.

Ott áll egy kis kunyhó.

Még az apámmal építettem sok-sok évvel ezelőtt.

Arról ábrándoztunk, hogy majd oda bújunk el a világ elől.

Kertet csinálunk, ahol paradicsomokat ültetünk,

pecázunk és fürdünk.

Ott élünk a természetben heteket.

Még egy kis stéget is építünk, amiről majd fejest ugrunk a Tiszába.

Ez volt az álmunk.

De nem tudtuk befejezni.

Apám már nem élte meg.

Én pedig nem mentem vissza többet a szigetre.

De egy nap úgy tűnt, hogy megváltozik a világ.

És én megmagyarázhatatlan késztetést éreztem, hogy visszamenjek a szigetre.

Így összecsomagoltam és elindultam.

Hét éve láttam utoljára a kunyhót.

Megkopott a külseje, megviselte az idő,

de még mindig volt benne valami különleges.

Ahogy beléptem, úgy éreztem, hogy régóta várt engem ez a hely.

Előjöttek a régi emlékek,

hogy mennyi mindent terveztünk, ábrándoztunk.

Még az angyalkát is elhoztuk, hogy vigyázzon a kunyhóra.

Mintha csak tegnap lett volna.

Minden úgy volt, ahogy itt hagytuk,

és megvolt itt minden, amire szükség lehet,

távol a civilizációtól.

Apám ragaszkodott hozzá, hogy építsünk egy titkos tárolót,

hogy abba rejtsük el a készleteket.

Arra már nem emlékeztem, hogy mit hagyott benne.

Valóságos éléskamra volt.

Hónapokra elegendő konzervek, olaj, rizs, hajdina,

mintha csak háborúra készült volna.

De volt itt bakancs, kabát, lámpák,

vetőmag, pezsgő, pálinka,

meg egy csomó kacat

és a kedvenc bögrém is.

Hoztam magammal pár e világi eszközt is,

ha unatkoznék, akkor megtanuljak fotózni

vagy felvegyem a gondolataim.

Apámnak volt egy kis szelencéje.

Ebben tárolta a féltve őrzött dolgait.

Kíváncsi voltam, mi van benne,

de még nem voltam rá kész.

Bőven hoztam magammal élelmet.

Horgászbot is volt, a vízben meg rengeteg hal.

Éhen halni biztos nem fogok.

De úgysem maradok sokáig.

Ahogy a nap felkelt, olyan volt, mintha meg akarna fürödni a Tiszában.

Minden reggel eveztem pár kilométert. Csend volt.

Senki nem volt még a környéken sem.

Mintha enyém lenne az egész tó.

Amíg én elvoltam, a világot félelem töltötte el,

és én nem akartam félni.

Egy kicsit szerettem volna elfelejteni mindent.

Kiszakadni a mókuskerékből,

így minden evezőcsapással távolodtam attól a világtól.

Jó reggelt, Tisza-tó!

Azt mondtam a munkahelyemen,

hogy önkéntes karanténba vonultam, majd online jelentkezem.

Még meg is dicsértek, hogy milyen felelősségteljes ember vagyok.

De azt persze nem árultam el, hogy hol vagyok.

Úgy éreztem, hogy jó döntés volt idejönni.

Száz fölé emelkedett a hazai koronavírus-fertőzöttek száma.

Újabb 18 ember, 16 magyar és 2 külföldi tesztje lett pozitív,

így már 103 esetről tudnak a hatóságok.

Eddig négyen haltak meg a vírus okozta szövődményekben, és…

Gondtalan napok voltak.

Azt csináltam, amit akartam.

Nem tartoztam senkinek elszámolással.

Nagyon jól éreztem magam.

Aztán egy napon dermesztő hideg lett.

Éjszaka megnövekszik a felhőzet, napközben főleg borult időre számíthatunk.

Hajnaltól főként az Alföldön és a Dél-Dunántúlon,

északabbra inkább csak helyenként valószínű havazás, hószállingózás.

Néhol havas eső, gyenge eső is lehet.

Az északi szél megerősödik, többfelé viharossá fokozódik.

Hajnalban általában -2 és -7 fok között alakul a hőmérséklet.

De a derült, szélcsendes területeken ennél hidegebb is lehet.

Jó reggelt, Tisza-tó!

Beszorultam a kunyhóba, ami a kis kályha melegével megvédett.

Biztonságban voltam.

Ahogy elmúlt a vihar, elővettem apám kabátját és kimerészkedtem.

Mintha egy másik világban járnék,

minden jégbe fagyott.

A végtelen csend rabul ejtett.

Napokon át csak sétáltam.

Messze a tó közepén összegyűltek a madarak egy hatalmas lihogóban.

Mind azért volt ott, hogy túléljenek és hogy táplálkozzanak.

A hideg letörte a szarvaim, alázatra tanított.

Amilyen hirtelen jött a tél, olyan gyorsan el is tűnt.

Úgy éreztem, hogy új esélyt kaptam a szigettől.

Addig csak lógtam a levegőben.

De a hirtelen jött tél ráébresztett, hogy léha vagyok.

Elhatároztam, hogy napirendet alakítok ki,

ami segít rendszert vinni az életembe, hogy ne folyjanak szét a napjaim.

Találtam egy elhagyott gátőrházat a környéken, ahol volt áram,

így az akkumulátorokat fel tudtam tölteni.

Ez volt az én egyetlen luxusom a szigeten.

Az emberiség legnagyobb vívmánya a világon.

Ta-dam! Van áram!

Minden napom ugyanúgy kezdődött, és ugyanúgy végződött.

Felkészülés a holnapra.

Egy hónapja igazolták az első fertőzéseket,

azóta összesen 678-an fertőződtek meg,

32-en vesztették életüket, és 58-an meggyógyultak.

A világon jelenleg Olaszországban a legsúlyosabb a járványhelyzet,

a koronavírus összesen 5476 halálos áldozatot követelt.

Kezdtem megszokni, hogy az időjárás szeszélyével kell együtt élnem.

A hideg tél után talán kellemetlenebb volt a két hétig tartó viharos szél.

Újra beszorított a kunyhóba, amit átjárt a huzat.

A süvítő szél és a hullámok hangja komor napokat hozott.

A rádióban pedig csak a rossz hírek szóltak.

A világ egyre jobban félt.

Ferenc Pápa azt kezdeményezte, hogy közösen,

egy időpontban mondják el a Miatyánk imádságot szerdán délben.

Arra kértem Istent, hogy vigyázzon a családomra és barátaimra,

és mutassa meg, hogy miért is vezetett engem ide.

Mielőtt kimentem a szigetre, elmentem az atyához.

Már nem voltak misék, betiltották a vírus miatt.

Csak mi ketten voltunk.

Lila reverendában volt, a bűnbánat színe.

Láttam, hogy fél.

Istenbe kapaszkodott.

Mindig bölcs beszédeket mondott.

Tartást adott a közösségnek, bár egyre kevesebben tértek be hozzá.

Kényelmes életünkben elfelejtjük Istent.

Aztán ha baj van, hozzá fohászkodunk.

Elmondtam neki, hogy a szigetre megyek, elvonulok.

Nem akarok senkivel találkozni és beszélni.

Szeretnék szembenézni a félelmeimmel és magammal.

Arra kértem, hogy ha már vége ennek az őrületnek, akkor majd jöjjön értem.

De addig ne keressen, én sem fogom.

Ha már befogadott a sziget, úgy döntöttem, én is teszek érte valamit.

Megtisztítom az emberi szennytől, amivel elcsúfítottuk.

Április elsején találtalak meg,

talán egyszer valaki nagyon szeretett, de elvesztett.

Így örökbe fogadtalak. Egy plüss békát a bolondok napján.

Apám egy csomó vetőmagot hagyott a tárolóban.

Rájöttem, hogy a vakondtúrásokból finom földet nyerhetek.

Az összegyűjtött szemét pedig jó lesz kaspónak.

Így elültettem minden magot:

paradicsomot, paprikát, karalábét és sok-sok virágot.

A legtöbben attól félünk, mit szólnak mások ahhoz, amit csinálunk.

Mások elvárásai szerint élünk. Nem merünk önmagunk lenni.

De a szigeten megtanultam, hogy csak magamnak kell megfelelnem.

A természet volt a konditermem. Mindennap edzettem azzal, amit találtam.

Elhatároztam, hogy addig gyakorlom a kézenállást,

ameddig egy percig nem tudok megállni egy helyben.

Így mindenre felmásztam és mindent felemeltem.

És mindennap úsztam, bármilyen idő is volt.

Ezzel nemcsak a testem, hanem az akaratom is erősítettem.

Hat hete éltem a szigeten.

Ez alatt teljesen megváltozott a környezet körülöttem, és az életem is.

Amikor ide érkeztem, minden olyan szürkének tűnt.

Aztán a szemem láttára zöldült ki az egész sziget.

Minden egyes hajtást egyenként figyelhettem.

A semmiből gyönyörű virágok keletkeztek,

és megjelentek az első lakók is.

Élettel telt meg a sziget, és fogalmam sincs, hogy honnan jöttek,

de lettek új kis barátaim is. Egészen aprók.

Sosem volt időm így megfigyelni őket.

Ott voltak körülöttem, nem voltam egyedül.

Minden reggel egy kicsit balra tolódott a nap a horizonton.

Április 12-én pont a kunyhómmal szemben kelt fel.

Mintha csak be akart volna nézni hozzám.

Pedig valójában a kunyhóm fordult a nap felé.

Szeretnénk azt hinni, hogy körülöttünk forog a világ,

pedig csak apró porszemek vagyunk benne.

Közelgett a húsvét.

A kis törött szárnyú angyal már több mint 100 éves.

Családi ereklye.

Az ember érzi, hogy azok a tárgyak, amiket az ősei fogtak a kezükben,

valami különleges, megmagyarázhatatlan erővel rendelkeznek.

Ösztönösen tiszteljük.

Ki tudja, hányan imádkoztak hozzá, most rám vigyázott.

Boldog húsvétot nektek!

Zöld erdőben jártam Kék ibolyát láttam

El akart hervadni Szabad-e locsolni ?

Magam választottam a magányt, de már nem akartam meghátrálni.

Valami megváltozott bennem.

Amikor csak kimentem a Tiszára,

úgy éreztem, hogy nyugtatja és gyógyítja a lelkem.

Mintha érezné, hogy mire van szükségem.

Mindig is féltem a magánytól,

de sosem vallottam be magamnak.

Mindig szükségem volt valakire magam mellé,

akivel beszélhetek, akit megérinthetek.

A pszichológusom azt mondta, hogy társfüggő vagyok.

Így a kunyhóban is csak járt az agyam a múlton.

Pedig apám oly sokszor megmondta, hogy ne rágódjak a rajta, nézzek előre.

Ébredjek fel, az élet rövid ahhoz, hogy bánkódjunk.

Húsvétkor elindultam, hogy felkeressek egy szigetet,

ahol egy fekete vizű, elvarázsolt kis tó található.

Apám azt mondta, amikor gyerek voltam, hogy egy nagy medve őrzi a bejáratát,

és a bundáján keresztül lehet bejutni.