The Irishman: In Conversation

Hogy ismerkedtetek meg?

Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, a környékről...

- Ugyanott nőttetek fel. - Igen.

Én feléjük lógtam...

- A Kenmare-on? - Igen.

Én meg a Prince, az Elizabeth és a Spring Streeten lógtam.

Mindig is ő volt az egyetlen,

aki tudta, honnan jövök, ismerte azt a világot,

és innen indultak a közös filmjeink.

Mikor dolgoztatok együtt utoljára Az ír előtt?

- A Casinón? - A Casino 22 éve volt.

- Neked is. - Jézusom!

Úristen!

Teljesen lenyűgözött, mennyire komolyan vetted.

- Jó hosszú treatmentet írtál hozzá. - Igen.

És...

De a Hallom, szobafestő vagy

egy lenyűgöző könyv. Hihetetlen volt.

Először a New York-i lakásodon meséltél nekem róla.

- Ott laktam, amikor beszéltünk róla. - Azt mondtad,

filmet csinálunk belőle.

De már olvastam a könyvet.

- Régebben. - A golfpályán kaptam.

- Érdekes. - A pasas megmondta,

hogy egyszer filmet csinálunk belőle.

Mire én: „Persze! Viszlát!”

- Aztán így lett. - Én is így voltam vele.

Tényleg?

Eredetileg nem az volt a cél, hogy újra együtt dolgozzunk.

De végül így alakult. Kizárásos alapon, a közös érdeklődés miatt.

Az az érdekes, hogy ez most más, mert valóságos.

A mi világunkról szól, a mi Amerikánkról.

És az egész a szervezett bűnözés keretei között zajlik,

de ez csak a keret.

- Így van. - A filmnek köszönhetően,

ahogy öregszünk,

képesek leszünk úgy tekinteni erre a világra és a karakterekre,

hogy meglátjuk az emberi arcukat.

Összetartanak, lojálisak egymáshoz, szeretik egymást.

Aztán jön az árulás.

Tudom, mit érzel, Frank. Hidd el, tudom, mit érzel.

Mindent megpróbáltunk, hogy segítsünk rajta.

Te is tudod.

Te is megpróbáltad. Csak magának köszönheti.

Egyszerűen passzolt a korosztályunkhoz.

- Igen. - Furcsa volt.

Intimebb és személyesebb lett így a film.

Nagy volumenű alkotás, de a három férfira koncentrál.

- Az ő történetükre. - A kort tükrözi.

Igazi kegy volt megcsinálni ezt a filmet,

hiszen tökéletesen passzolt a karakterekhez.

Nem kellett sokat beszélnünk

- a karakterekről. - Nem.

Főleg a közös jeleneteinknél Allal.

- Igen. - Elolvastam,

és mondom, istenem, remélem, nem esik majd nekem,

úgy, ahogy Al szokott, mert ha igen, akkor mit csinálok?

Viszonoznom kell majd?

És azt mondta,

ebben a jelenetben nyugodt marad.

Mire én: „Remek. Feltéve, hogy ő nem esik nekem...”

- Benne van a levegőben. - Ahogy mondod.

„B... meg, fiúk! Bla-bla-bla.”

Ilyen volt az egész, nem rám irányult.

Kérdezted, improvizáljunk-e.

Mondom, részemről oké, de szerintem szeretne kifakadni.

Sajnálom, de felmerült bennem. Van még valami más is?

Ez az én szakszervezetem! Mi az, hogy valami más?

Ez az én szakszervezetem!

Ez egy elgondolkodtató film.

Bizonyos értelemben régi vágású kamaradarab.

Van benne akció meg minden. Nagy kaliberű.

Mégis igazodnia kell ahhoz a ritmushoz,

ahogy manapság azokra az időkre gondolunk.

Tökéletes volt ehhez a típusú anyaghoz.

Hosszú film lett.

Számításba vetted ezt menet közben?

- Nos... - Hogy hogyan fog működni?

manapság a közönség és a helyszínek, ahol a filmeket vetítik,

folyamatosan változnak. Nem voltak ilyen forradalmi változások

a hangosfilm 1927-es megjelenése óta.

Kockáztattam. Nem felelhetsz meg mindenkinek.

- Nem célozhatsz be egy konkrét helyszínt. - Így van.

Mondom, csináljuk!

- Elköteleződés a filmhez. - Igen.

Ha látni akarod, csomó időt töltesz majd a szereplőkkel ebben a világban.

Van itt egy csomó kemény fickó.

Mondta neked?

- Nem félsz tőlük, ugye? - Nem.

Én is így gondoltam.

Itt most nem csak szerepekről beszélünk...

- Ők mind valóságosak. - Igen.

- Ők hárman tényleg léteztek. - Így sokkal könnyebb.

Tényleg segít. Bár sajnos már nem élnek.

De az segít, ha életben vannak.

- Igen. - Beszélhetsz velük, időt tölthetsz velük.

- A te karaktered híres volt. - Így van.

- Sok anyagod volt. - Rengeteg felvétel.

- Sokat hallgattad a hangját? - Igen.

- Remek volt. - Igen, segített.

A kutatási fázis,

a rengeteg kép és cikk, aztán látod magát a személyt...

Tényleg nagyon hatásos.

Ami igazán nagyszerű a történetben, az a három férfi karaktere.

Klasszikus történet a hűségről,

a testvériségről és az árulásról.

- De érthető okból történik az árulás. - Igen, szükségszerű.

Elképesztő a kapcsolatuk, ha belegondolunk.

- Tudom. - Egy szobában alszanak.

- A testőre. - Külön ágyon.

És ha történik valami, ő meg a másik szobában van?

A folyosón? Kitennéd oda?

Nem hiszem.

Kíváncsi voltam, Bob hogyan fog beszélni narrátorként.

Mintha arról kéne beszélnem, milyen volt eleinte itt lenni.

Teljesen valóságos volt.

Mintha tényleg megtörtént volna. Ott van.

A fickó, aki meséli a történetet, ott van. Vagy ott volt.

Mint a seregben.

Követted a parancsot, tetted, amit kell,

és megjutalmaztak.

Ahogy mondod, eljátszottátok a karaktereket,

és egy idő után már nem is próbáltátok el a jeleneteket.

- Nem próbáltunk. - Olyasmi történt...

Létező személyek voltak, ne feledjük,

- de ki tudja, mi történt igazából? - Igen.

Ami megragad, az a kapcsolatok mélysége, mindhármuké.

Érdekes, hogy Russel pont az ellenkezőjét hozta a megszokott...

Karaktereknek?

- Igen. - Igen, megmondtad.

„Most nem a szokásos gengszter leszel.”

A nagykutyák beszéltek az öreggel.

Az öreg megmondta a fiának, Jacknek...

hogy ne feledje, ki a szarnak tartozik.

Mondtam, hogy ha nem játszhatom ezt,

- hadd legyek Tony Pro. - Igen.

Mire ő: „Nem akarom, hogy őt játszd.”

- Ők egy páros. - Értem.

Itt van Tony, meg kell birkóznod vele. Csakis miattad tart ki,

miattad van életben azon a ponton.

De mi történt valójában?

Nem tudjuk. Ez csak egy lehetőség.

Az igazság a kapcsolatokban rejlik,

az őket körülvevő világba ágyazott kapcsolatokban.

Jimmy Hoffa volt a legnépszerűbb

- az elnök után akkoriban. - Így van.

Ezt elfelejtjük.

Meg a szakszervezeteket is, hogy mennyit harcoltak

a normális fizetésért.

Egyszer csak feldühödött Kennedyék miatt.

Aztán azt mondod:

„Sosem bocsátja meg, hogy pénzt adtam Nixonnak!”

Igen.

Istenem! Mibe keveredtél?

- Ebből nincs kiút. - Igen.

A karakter pedig azt sugározza, hogy nincs gond.

De abból a tekintetből tudod, hogy gond lesz.

Emlékszel arra a jelenetre, amiben megkértem Bobot,

- hogy üsse le Tony Prót? - Fergeteges!

Szerinted Russ elintézi a fickót?

Bonyolult ügy.

Bonyolult.

Azt mondja, „Muszáj megértened.

Felépítettem ezt. Ez tiszta.

Ez haladás. Ez a jövő.”

De azt mondja, „Nem, sajnálom.

- Kulcsfigura.” - Nem fogja megtenni.

- Nem engedné. - Nem.

„Megölném én, de túl ismert vagyok.”

„Én akarom megölni a rohadékot, de nem tehetem.”

Őrület, hiszen valaki életéről beszélnek, hogy hogyan öljék meg.

Ebben a világban ez hétköznapi,

- simán kiiktatják. - Ennyi.

- Mennie kell. - Útban van.

- Nagyon is. - Igen.

Felfoghatatlan.

És a Tonyval való beszélgetésed után?

- Végeztem. - „Beszélgetés”.

Te jó ég!

- Nem ment jól. - Hagytad az öreg fiút verekedni.

Igen, tudom.

- A srácok rám ugrottak. - Stephen volt.

- Istenem! - Tony Pro utálta.

Tudom.

- Az igazi Tony Pro gyűlölte Jimmy Hoffát. - Gyűlölte.

Szívből gyűlölte.

Saját kezűleg akarta megölni.

Együtt kezdték, aztán szétvált.

- Mármint a hatalom. - Igen, a hatalom.

És Tony?

Mögötte a maffia, mögötted a szakszervezet.

- Amit te hoztál létre. - Igen.

Mit akar? Miért van itt? Mert gengszter?

Szegény Jimmy nem értette.

Tudom. Nem értette.

Volt egy elképzelése a dolgokról, és hitt benne...

- Megtette. - Nem hitte,

- hogy ez megtörténhet vele. - Nem.

Azt mondtad, sosem mernék.

Nem mernék!