Growing Up - First Season

A felnőtté válás olyan összetett.

A felnőtté válás kiszámíthatatlan.

Felnőni esély változtatásra.

A felnőtté válás…

Ez hatalom és felelősség.

Megérdemeljük a szót.

A felnőtté válás…

- Viharos. - Kínos.

- Zavarba ejtő. - Zűrös.

- Csodálatos. - Kötelező.

Megcsináltuk!

TÍZ TÖRTÉNET

A BÁTORSÁGRÓL

HOGY ÖNMAGAD LEHESS

FELNŐTTÉ VÁLÁS

Sok értelemben megtagadtam magamtól a boldogságot hosszú ideig,

mert a felnőtté válás alatt soha nem láttam senki olyat a TV-ben, mint én.

Legtöbb helyen, ahová nyíltan queerként, boldogan lépek be,

az emberek ezt nem értik. Túlságosan sokszor…

… nem kapjuk meg a lehetőséget olyan történetekben viszontlátni magunkat,

amelyek a szeretetről és örömről szólnak. Ezen mindenképp változtatni akartam.

Rendben, Sage! Kezdd, mikor úgy érzed!

- Gyerünk, Sage! - Csak kezdjek el beszélni?

Sage vagyok, 20 éves, és Marylandban, D.C.-ben nőttem fel.

Most New Yorkban lakom.

Szia, cuki!

Nagyon büszke vagyok rá…

SAGE ÉDESANYJA

… hogy Sage anyukája vagyok, és szerintem aki egyszer találkozik Sage-dzsel,

az soha nem felejti el.

Soha nem volt határozatlan. Erős volt, magabiztos.

Nem kért bocsánatot azért, hogy ki ő.

És ez az erő és magabiztosság csak nőtt, ahogyan ő növekedett.

A legfontosabb számomra, hogy megvolt a szabadsága,

hogy azzá váljon, aki szeretett volna lenni.

SAGE ÉDESAPJA

Nekem az a fontos, hogy lássam, felépíti azt, amit szeretne magának.

Kislány koromból a legkorábbi emlékem,

hogy utánzom azokat a dolgokat, amiket anyukám csinál.

Az aktivizmus felnőtté válásom egyik állandó kísérője volt.

SZABADSÁG + IGAZSÁG = VÁLASZTÁS

Látni, hogy a szüleim kiharcolják maguknak a helyüket,

felbátorított, hogy én is így tegyek.

Kisgyerekkorom óta tudom, hogy lány vagyok.

Amikor boltban jártunk anyával,

mindig rámutattam azokra a dobozokra, amiken kislányok voltak, és azt mondtam:

„Anyu, ez én vagyok!"

Mindenből ruhát vagy hosszú hajat csináltam, jókat szórakozva,

de annak tudatában, hogy ezt csak otthon csinálhatom.

Tudtam, hogy nem feltétlenül az vagyok, akinek mindenki más lát.

A szüleim nagyon elfogadóak voltak. Még egy klubba is jártam kiskoromban,

aminek a neve Fiúk, akik a Lányos Dolgokat Szeretik volt.

Láttam ott sok másik kislányt, akiknek azt mondták,

hogy ők kisfiúk, és leírhattam

azt a nevet, amit választottam magamnak,

ezzel egy napra tiszteletben tartották, hogy kislány vagyok. Nagyon jó érzés volt.

Divatbemutatókat tartottak, és mind olyan kicsik, de érettek voltak.

Mikor kicsit idősebb lett, olyan 9-10 éves kora körül,

meleg fiúként kezdett gondolni magára.

Mert nem tudta rá a megfelelő kifejezést. „Mi más lennék?"

SZERETET

Emlékszem az első nyári táboromra. Tizenegy voltam.

Emlékszem, bementem a fiúk faházába.

- Helló! - És ott volt egy másik lány.

Annyira elcsodálkoztam. Teljesen össze voltam zavarodva.

Izgatott voltam.

Egy részem önmagamat látta.

Ez egyértelműen a te színed.

És elmagyarázta, hogy ő transznemű.

Fontos volt, hogy megtaláltam a nyelvet, amin kifejezhetem az identitásomat.

Előtte nem tudtam, hogy kommunikáljam, minek gondolom magam.

Teljesen odavoltam.

Ez egy személyes kedvencem.

Izgatottan vártam, hogy még többet tudjak meg tőle, de ami tényleg izgatott,

az az volt, hogy belenézzek a bőröndjébe.

Visszafordíthatatlanul sorsfordító dolog volt

felfedezni, hogy más félvér fekete transz lány

is létezik, igazi hús-vér alakban.

- Sportos, de nagyon szép. - Ez volt a pillanat, amikor már tudtam

száz százalékig, hogy transz vagyok, mert végre megtaláltam a kifejezést,

ahogy nevezhetem.

Ez az a pillanat, amire örökké emlékezni fogok.

Már nem tudok a lányról semmit. Nem beszéltünk a nyári tábor óta.

De köszönöm neki, hogy olyannak mutatkozott, amilyen volt.

Köszönöm, hogy önmaga volt, mielőtt én az lehettem.

Nagyon örülök, hogy a szüleim elfogadtak,

szerettek, és a maguk módján lelkesítettek.

Nem lett volna muszáj nekik.

A társadalom teljesen megértette és támogatta volna őket abban,

hogy hátat fordítsanak nekem. Különös fájdalom jár át

minden reggel felkeléskor, ha tudod, hogy ki vagy,

és mégis a rossz ruhát veszed fel,

a rossz nevet és a rossz személyes névmást használod.

Pontosan tudod, hogy ki vagy,

de mégis nemtelenítve kell élned az életed. Ez fájdalmas.

Így az iskolán kívül elkezdtem az átmenetet.

Minden alkalommal, mikor leszálltam a buszról, hazamentem,

és felvettem a Forever 21 leggingsemet, a hajamat és a bakancsomat,

mert éreztem a nemi eufória érzését.

Emlékszem, az iskolában is meg akartam csinálni az átmenetet.

Könyörögtem a szüleimnek, könyörögtem az anyukámnak, hogy:

„Kérlek, anyu! Hadd legyen átmenetem a suliban!" Megkérdezte a sulit.

Azt mondták: „Hm, ez nem történhet meg!"

„Semmiképp nem lehet átmenete!"

„Túlságosan felzaklatná a többi gyereket."

Csak iskolán kívül tudtam kifejezni magam, és meg akartam ezt osztani a barátaimmal.

Egyik nap eldöntöttem, küldök nekik átmenet utáni képeket.

Angol órán ültünk, és egy fiú odajött hozzám és a barátaimhoz.

Elvette egyikük telefonját, és elhatározta, hogy végignézi a fotóit.

És ott látott rólam átmenet utáni képeket.

És amíg ültem, és az angol feladatomat csináltam,

csak kis zümmögéseket és csengéseket hallottam, és hirtelen

mindenki az osztályban felnézett. És rám bámultak.

Azonnal tudtam, hogy kitudódott a dolog.

Égető érzés öntött el. Szörnyen éreztem magam.

Emlékszem, egyik fiú azt mondta: „Hadd lássam, el mersz-e jönni

holnap lánynak öltözve!"

És én el mertem.

Másnap reggel, emlékszem, felvettem a leggingsem, a parókát…

és a csizmát.

Mikor besétáltam az ajtón, mindenki teljesen ledermedt.

A tanárok a folyosón, a titkárságon dolgozók, a biztonságiak.

Mindenki, aki volt a szekrényeknél, megállt, és csak bámult.

Elvesztettem barátokat. Az emberek nem beszéltek velem.

És a legtöbben nem azért nem beszéltek velem, ahogy ők éreztek,

hanem amiatt, ahogyan a szüleik éreztek.

Ugyanakkor boldog is voltam,

mert már nem szólhatott semmit az iskola.

Mindenki tudta, hogy transz vagyok.

Nem volt visszaút. Nem volt olyan dolog,

amit bárki az iskolából mondhatott vagy tehetett volna,

és fájdalmasabb annál, hogy olyan életet éljek, ami nem az enyém.

Persze volt ott sok transznemű és queer gyerek,

de ők nem voltak előbújva. Úgyhogy, Sage volt az első közülük.

Ha tudod, hogy a gyermekednek olyan pillanatokat kell átélnie,

amikor az emberek nem fogadják el, az fájdalmas. Nehéz volt,

de ugyanakkor tanító jellegű.

És nagyon örülök, hogy ő tanított engem.

A nyolcadik és az első év közötti nyáron

visszamentem ugyanabba a nyári táborba,

és kényszerítettek, hogy a fiúk faházába menjek.

És most lányként mentem a fiúk faházába.

Emlékszem, mikor besétáltam, minden fiú rám nézett…

Te miért vagy itt?

Azt mondták, a fiúk faházába kell jönnöm.

- Nem volt hely a lányok faházában? - Igen. Mi a szitu?

Én meg azt mondtam:

„Hát… Ami azt illeti, transznemű vagyok."

„És azt mondták, hogy nem maradhatok a lányok faházában."

Azt hiszem, valaki azt kérdezte: „És ez mit jelent?"

És azt mondtam: „Születésemkor fiúnak osztottak be, de lány vagyok."

Mire azt mondták: „Kár, hogy nem engedik, hogy a lányokkal maradj.”

És egyik fiú megkért, hogy meséljem el a teljes történetemet.

Nos, a transz a transznemű rövidítése, és…

Azt hiszem, látni, hogy ezek a fiúk elfogadják és tudomásul veszik, ki vagyok,

tanúbizonysága volt, hogy a transzfóbia tanult dolog.

Ezek a fiúk, akik most nem a szüleikkel voltak,

és korábban soha nem találkoztak transz személlyel,

most, hogy lehetőségük volt megismerni és elfogadni, a legtöbben így is tettek.

De egyiküknek komoly problémát jelentett, hogy transz vagyok.

Nem voltam neki jó, nem volt igazam, szerinte valami nem stimmelt velem.

És ezt igyekezett is velem tudatni.