All Quiet on the Western Front

EZ A TÖRTÉNET NEM VÁD ÉS NEM VALLOMÁS,

S A LEGKEVÉSBÉ SEM KALANDREGÉNY,

MERT A HALÁL NEM KALAND AZOKNAK,

AKIK FARKASSZEMET NÉZNEK VELE.

CSUPÁN BESZÁMOLÓ SZERETNE LENNI EGY NEMZEDÉKRŐL,

AMELYET ELPUSZTÍTOTT A HÁBORÚ,

MÉG AZOKAT IS, AKIKET A GRÁNÁTOK MEGKÍMÉLTEK.

30 ezer.

- Oroszok? - Nem, franciák.

Oroszt naponta többet elfogunk.

Postás úr!

A háború háború, a snapsz snapsz, az üzlet üzlet.

Mi lesz a postával?

Bocsánat, Meyer úr.

Himmelstoss, jött valami nekünk?

- Nem, Peter úrfi. - Biztos jött!

Tessék, kis csibész.

Tessék. Ez az utolsó adag levél, amit kézbesítek.

- Miért? - Holnap egyenruhát váltok.

- Bevonul? - Igen, behívtak.

Tartalékos őrmester vagyok.

Én is megyek, ha nem lesz hamar vége.

- De vége lesz. - Bizonyára, Meyer úr.

Nos, kedves osztályom, megmondom, mi a teendő:

le kell csapnunk rájuk!

Minden erőnkkel le kell sújtanunk,

hogy még az idén diadalt arassunk!

Nem szívesen hozakodom elő újra ezzel a témával.

Maguk, fiúk, a haza életereje.

Maguk Németország vasifjúsága.

Maguk a hősök, akik visszaverik az ellenséget,

ha arra kerül a sor.

Nem mondom,

hogy bárkinek önként jelentkeznie kell a haza védelmére,

de érdekel, megfordult-e ilyesmi a fejükben.

Tudom, hogy az egyik iskolában...

a fiúk felálltak az órán,

és egy emberként bevonultak.

Ha itt hasonló dolog történne,

nem titkolom, büszke lennék.

Egyesek talán úgy vélik, hogy maguknak még nem szabad elmenni.

Hogy túl fiatalok, otthonuk van,

anyjuk, apjuk,

akiktől nem szabad elszakítani magukat.

Atyáikban talán annyi hála sincs a haza iránt,

hogy inkább azt hagyják veszni, mint magukat?

S anyáik olyan gyengék, hogy sajnálnak egy fiút Küldeni...

a szülőföldjük védelmére?

Végül is...

mit árt egy fiatalembernek némi élettapasztalat?

Menekülni kell a dicsőségtől,

hogy egyenruhát viselhetnek?

És ha a hölgyek büszkén néznek a katonára,

az talán szégyellnivaló?

Tudom, maguk nem vágynak...

a hősöknek kijáró dicsőítésre.

Nem arra tanítottam magukat.

Arra törekedtünk, hogy érdemessé váljunk,

és várjuk, hogy szólítsanak minket.

De az élre állni a harcban...

nem megvetendő érdem.

Úgy vélem, ez gyors háború lesz,

kis véráldozattal jár majd.

Ha mégis lesznek veszteségek, gondoljunk a latin mondásra,

melyet oly sok római vehetett ajkára,

mikor idegenben csatasorba állt:

"Édes és érdemes a hazáért halni."

Többüknek nagy terveik vannak.

Egyikük, tudom,

ígéretes tehetségű író.

Megírta egy olyan tragédia első felvonását,

mely a nagyoknak is becsületükre válna.

És, felteszem, arról álmodik,

hogy Goethe és Schiller nyomdokaiba lép - remélem, úgy is lesz.

De most hív a haza!

A nemzetnek vezetők kellenek!

Személyes ambícióinkat félre kell tennünk...

a haza oltárán hozott nagy áldozat érdekében!

Ez lehet életük dicsőséges kezdete.

Szólítja magukat a becsület.

Mit keresünk még itt?

Magát, Kropp, mi tartja vissza?

Maga, Müller, tudja-e, mekkora szükség van magára?

Látom, a vezetőjükre néznek.

Én is magára nézek, Paul Baumer,

és megkérdezem, mit akar tenni.

- Elmegyek. - Én is.

- Benne vagyok! - Én is.

- Készen állok. - Nem maradok itthon.

Utánam!

Bevonulni!

Nem lesz több óra!

- Ne maradj ki! - Gyere, Behn!

Menjünk együtt! Ez a kötelességünk. Tartsunk össze!

Így van!

Nem bánom, megyek.

Ez a beszéd!

Gyerünk!

Énekeljünk! Nótát!

Igazodj, katona!

Parancs, tábornok úr!

Szakasz, állj!

Balra nézz!

Öltözzenek át, aztán sorakozó. Oszolj!

- Itt megedződik az ember. - Kell az a hosszú menetelésekhez.

Én a lovassághoz megyek.

Én ugyan nem.

A gyalogságnál lehet jól csatázni.

Az érdekel, hol vannak a puskák.

Puskát még sokáig nem kapsz.

Gyakorolnom kell, hogy eltaláljam az ellenséget.

Szuronygyakorlat, az kell nekem.

Ezért plecsnit kapsz, Müller.

Egy hónap múlva már tele leszek plecsnikkel.

Ki a bakancsot a képemből!

Ezt a bakancsot megtisztelő a képedbe kapni.

A legjobb a seregben. A bácsikámtól van.

Nézd meg, különleges külföldi bőr.

Dugd, ahova akarod, csak ne a képembe.

Ebben egy konyhalány se fog felfigyelni rám.

Vigyázz!

Ez Himmelstoss!

Úgy bizony! Kirittyentette magát!

Üdv, Himmi! Nem hitte, hogy ilyen hamar találkozunk, mi?

- Látja a rangjelzésem? - Persze.

Akkor hátra!

De jó, hogy itt van!

- Mit mondott?... Nem érdekel! - Mi ütött magába?

Az elöljáró megszólítása: "uram"!

- Honnan van az uniformisa? - Nem jött levelünk, Himmi?

- Csendet! - Csak semmi ordibálás!

Ugyan, hisz ismerjük magát.

Nem kell az álbajusz.

- Maga komolyan gondolja. - Meglátják, mennyire.

- 3 napja még a postásunk volt. - Csendet!

Jöjjön vissza!

Sorakozó!

Álljanak sorba, de nagyon gyorsan!

Mind egy szálig! Azt mondtam, sorakozó!

Ez ám a látvány!

Sose hallottak még egyenes sorról?

Látom, nem. Hát majd én megtanítom magukat sorban állni.

Rászánjuk az egész napot!

Lehet, hogy ostobák, de láttam én már olyat.

És sok más dolgunk is lesz.

Kezelésbe veszem magukat.

Kihozom magukból a keveset, amit lehet.

Úgy tűnik, van egy kis félreértés köztünk.

Hát majd azt is tisztázzuk.

Először is felejtsenek el mindent, amit eddig tudtak.

Felejtsenek el mindent, amit tanultak. Megértették?

Felejtsék el, mik voltak, és mik akartak lenni.

Katonák lesznek, és slussz!

Kiizzasztom magukból az anyatejet. Kőkemények lesznek!

Katonát faragok magukból, vagy belepusztulnak!

És most: vigyázz!

Vigyázz!

Szakasz, feküdj!

Le a fejet! Le a fejét, Baumer!

Szakasz, fel!

Nótát!

Ez maguknak nóta?

Szakasz, állj!

Nincs bennünk lelkesedés?

Nincs kedvünk pihenni! Dolgozni akarunk.

Helyes! Akkor tovább dolgozunk!

Szakasz, feküdj!

Le a fejet!

Nótát!

Szakasz, állj!

Fegyvert lábhoz!

3-kor szemle.

Oszolj!

A disznó! Most oda a kimenőnk!

Órákba telik, mire kimosakszunk szemlére!

- Mit forgat ez a fejében? - A nagy űrt.

Kinyitom a fejét, és megnézem.

Vastag a bőre. Nem fogja a kés.

Negyedszerre vár rám hiába szegény lány.

Fegyvert vállra!

Fegyvert lábhoz!

Fegyvert bal vállra!

Irány jobbra! Lépés! Indulj!

Bal! Bal!

Irány balra!

Irány balra!

Irány egyenest!

Szakasz,

állj!

Fegyverrel tisztelegj!

Himmelstoss!

Szép munka. Holnap mennek a frontra.

- Kimenőt javaslok éjfélig. - Igenis, uram.

Szakasz, feküdj!

Előre! Kúszás!

Elszúrta a kimenőnket. Ezt nem bocsátom meg neki.

Patkány!

Kimenő éjfélig. Éjfélig eltart, mire megszárad a göncünk.

Ott a gorilla.

Míg mi a sarat vakarjuk, Ő megy piálni.