Love Is Blind: Sweden (Love is Blind: Sverige)

Üdv a Vak szerelem: Svédország különkiadásában.

Hat kiválasztott vendéget hívtunk meg, hogy végignézzék az egész évadot.

- Hogy fog ez működni? - Tévétörténelem!

Micsoda évad!

Igen!

Nagyon kíváncsi vagyok a reakcióikra. Kezdjük is.

SVÉDORSZÁG

- Helló! - Úgy örülök, hogy újra hallom a hangod!

Én is. Teljesen otthon érzem magam.

Traumatizáltak.

A nők nagyjából így érzik magukat, amikor az utcán találkoznak a fiúkkal.

Én nem vagyok ilyen. Ez az évad az én feminista ébredésem.

Mostantól mindent, amit látunk, kedvesen fogunk értelmezni.

- Igyunk erre, Carolina! - Igyunk erre, drágám!

Kilépnek a valóságba, találkoznak a családdal és a barátokkal.

Remélem, a barátaik és a családjuk egy kis…

- …józan észt… - …vernek beléjük.

- Bármi megtörténhet. - Naná!

…és pont ez benne az izgalmas!

- Hogy vagy? - Jól.

Nem érzem a garnéla ízét. Nem garnélaízű.

Na ne már! Ezzel kezdik?

Miért nem szól neki?

Volt egy beszélgetésünk korábban, ami aggaszt.

Úgy értem, itt vagyunk együtt… nem kéne ilyen könnyen feladni.

Mondtam már, hogy rengeteg dolog kavarog bennem. Persze, hogy aggódom,

amikor csókolózunk, és te közben azt mondogatod: „Ne lopd el a rúzsom.”

Újra és újra. Ez nem esik jól.

Ezt amúgy megértem.

És ilyenkor azt érzem: „A fenébe, talán kihátrál.”

Szóval ő lép le, mielőtt a csaj tenné?

Most úgy érzem… megkaptam, amit vártam.

Igen.

Egy kis javulást a kommunikációban.

Így tovább, Daniel.

- Mint egy tini. - Én drukkolok Danielnek.

Az életemért küzdök, Daniel!

Nézzük, hogy alakul.

Tudod, mit várok nagyon? Az örömödet, mikor emberekkel találkozol.

Újra látni akarom rajtad.

Én azt várom, hogy ne legyünk együtt.

Akkor majd örülsz, hogy megszabadultál tőlem.

- Ez nagyon szomorú. - Az, nem lehetne ebben sebezhető?

Felzaklatott, mikor azt mondtam, ha Stockholmban egy hét alatt

nem alakul ki mélyebb kapcsolat, nem akarom folytatni.

Ez nem olyan furcsa.

Ez egy kicsit kemény kijelentés.

Ne, állj le! Túl „válassz engem” vagy.

- Nem lehet… - Ne védd a fiúkat.

Nem lehet határidőt szabni az érzéseknek.

Úgysem érez semmit.

Ez a leghosszabb csendünk.

Nincs semmi baj a csenddel!

Kedvellek.

Felhúzta a szemöldökét. Láttad?

Szerintem Lars-Erik egyszerűen nem érti a nőket.

Így van, pontosan.

Azt hiszi, hogy Ronja ezt akarja, hogy a nők ezt akarják.

Hogy ha ezt csinálja, Ronja majd beleszeret.

Most újra találkoznak a többiekkel,

és hagynia kell neki egy kis teret.

Pontosan.

És amikor hazamennek, talán…

szexelnek… persze nyilván nem fognak.

- Basszus. - Imádom.

Szerinted sok dologban különbözünk?

Nem igazán. De…

talán abban igen, ahogy néha működünk, a dinamikánkban.

- Szerinted túl szókimondó vagyok? - Egy kicsit igen.

De szerintem te ezt néha kritikának veszed.

- Igen, így van. Teljesen. - Pedig nem az.

Ibbe sebész, tudod?

Ő a kórház ura. Senki nem mer hozzászólni.

Szóval a legkisebb megjegyzésre is azt mondja: „Kritizálsz.”

Szerintem nagyon furcsa vagy.

A csaj tényleg kritizál.

Egyszerűen ilyen a személyisége. Ez nem képzelgés.

Mindketten őszintén kommunikálnak.

Szerinted bármi változott a kapszulához képest?

Azt érzem, hogy talán egy kicsit jobban…

figyeltél rám a kapszulában.

Durva, ha valaki a kapszulában érzi úgy, hogy megértik.

Néha azon gondolkodom, egyáltalán tudod, ki vagyok?

Az a dolga, hogy megértesse vele, ki is ő.

Igen, és ez olyan… mármint néha…

Hét éve vagyok a párommal. Néha én is elgondolkodom, ki a fene ő.

De továbbra is a jövőbe kellene tekintenünk.

Mert nincs múltunk.

Nincs visszapillantó tükrünk.

Már hogy… mi van?

Tudok visszapillantó tükör nélkül vezetni.

Mert mindig előre nézek.

Nem csak mondom, tényleg nem nézek hátra.

Néha a visszapillantóba is kell nézni.

De miért kisebb, mint a szélvédő?

Oké…

Megerőszakolja a svéd nyelvet!

Igen, de érted, mire gondolok.

- Nem igazán. - Azt hiszi, bölcs!

Azt hiszi, nagy igazságot mond.

Ez amúgy vicces volt.

Órákig beszél, és még mindig nem tudunk róla semmit.

- Na, buli lesz vagy mi? - Úgy tűnik.

Fizikai szinten állandóan megerősítem. Amint lehetőségem van rá…

Megkérdezted tőle, mi a szeretetnyelve?

Semmit sem kérdezett tőle, Ibbe!

Igen, nem figyelt.

Hát, nem kérdeztem meg, de…

Ez lehetne a következő kérdésed.

Nem! Erre bárki rájött volna!

Hol van Ludde?

- Ludde és Camilla még nem jöttek. - Ne!

- De hol van Ludde és Camilla? - Hol van Ludde?

Kiszálltak?

A kis király, hol van a kis királyunk?

Félek, hogy nem jönnek.

Ludde sose hagyna ki egy bulit.

- Tudom. - Én is.

Csak késnek.

Ő sok szempontból csodálatos.

De nekem olyasvalakire van szükségem, aki fizikailag is kimutatja a szeretetét.

Ez a legőrültebb dolog, amit valaha hallottam.

Meg kell cumiztatni.

Én… szakítottam Camillával a minap.

- Jaj! - Francba.

- Mi van? - Ó.

Kiszállni az egészből egy dolog miatt… bántó, még nekem is.

Csak másfél nap telt el. Még nem is…

Hallottad, Kaeli? Másfél nap.

Nagyon durva.

Aha, most már értem.

Elutasították a hálószobában.

Visszahúzódik, sajnálja magát, és szakít vele.

Tudom, mire van szükségem egy társban.

Felejtsd el a visszapillantót, nézz előre!

Mi sem kerültünk közel egymáshoz Daniellel.

A jegygyűrű nem nyitja a combokat. Az csak egy gyűrű.

Jó! Ez rohadt jó volt.

- Tetszik. - Micsoda mondás!

- A gyűrű nem nyitja a combokat. - Csak egy gyűrű.

Úgy sajnálom őket.

Problémákba fogunk ütközni, amiket meg kell oldanunk.

Fontos, hogy tudjunk erről beszélni. Dolgozunk rajta.

- Ez szép volt. - Nagyon szép.

Lehet, ez visszahozta Danielt.

Igen, biztosan.

Viszont így a férfiak megtanulhatják, hogyan sírjanak színészkedve,

azért, hogy legyen szex.

No comment.

Jó, hogy megmutatta a sebezhetőségét.

Aztán a lány odament hozzá és gyengéd volt.

Pontosan.

- Most már reménykedem. - Én is.

Hajrá, Sydney és Daniel!

- Elrabolhatom Luddét? - Igen, persze. Természetesen.

Igen, menjek, vagy inkább…

Nézd, milyen boldog!

Üljünk le itt.

Remélhetőleg most már változni fognak a dolgok.

Én tényleg hiszek kettőjükben.

Értem, hogy szükséged van testi megerősítésre.

De szerintem ez a döntés túl gyors volt.

Nem akarok kiszállni. Folytatni akarom.

Tegye rá a kezét a combjára, és mondja azt:

„A te tempódban haladunk.”

Főleg miután beszéltem Johannával.

Azt mondta, nem történt köztük semmi.

Igen, oké. De én nem hiszek neki.

Tényleg?

Pedig pozitívan állt hozzá!

Engedd el!

Hagyd ott! Koptasd le!

Tudom, hogy ez nehéz neked.

- Azt mondod, nekem nehéz… - Mi?

Időnk sem volt rájönni.

Azt akarod, hogy újra elmagyarázzam, miért érzek úgy, ahogy érzek?

Ne! Melyik részét nem érted?

Mi a fene, Ludde!

Nem fogja fel, mit tett. Pontosan azt tette, amit akart.

A félreértések nagyon gyakoriak a szerelemben.

- Ez nagyon szomorú. - Nem figyelt rá.

Egyáltalán nem.

Semmit nem értek. Befejeztem.

- Úristen! - Jaj, jaj, jaj!

Büszke vagyok rá, hogy otthagyja.

- Talán nem ő a „királya”. - Nem ő a „királya”.

Micsoda évad!

Most hazamennek.

Most dől el minden.

- Ez az ijesztő rész. - Most látjuk az igazi arcukat.

Nem kéne az egész uborkát megenni.

Jönnek a hétköznapok.

Megmostad az uborkát?

Jaj!

- Megmostad? - Mindenbe beleszól.

Csend. Csak csináld a dolgod.

Tudod, szerintem mit csinál? Teszteli.

Mint egy kíváncsi gyerek, csak hogy lássa, hogyan reagál.

Hol van a határ?

Van benned egyáltalán nyugalom?