Eastwood Directs: The Untold Story

Mindig mondtam, hogy minden új filmnél tanulok valamit.

Nem csak a filmkészítésről, az emberekről,

a stábról, a szereplőkről, hanem magamról is.

Szeretni való fickó, és ez látszik a filmjein.

A kamera nem hazudik az ilyesmiben.

Kétség kívül ő a kapocs

ifjúságom imádott mozija és a modern kor közt.

Mibe kezd még? Hisz annyiszor meglepett már minket.

Számára izgalmas az élet. Mindig valami újba fogna.

Clint Eastwood egyfajta stílussal rendez és bánik az emberekkel,

de ez egy folyamatosan fejlődő stílus.

Elsőként ismerné be, hogy nem ért mindenhez. Hogy hibákat követ el.

Bizonyított a teljesítmény nehézségeiről,

az elvhűségről, arról, hogy mindig kész tanulni.

helyett, hogy csak ülne

és bezsebelné a pénzt.

EASTWOOD RENDEZ Az el nem mondott történet

Clintet békés versenyszellem jellemzi.

Kreativitása és szelíd természete mellett

nagyon pörög.

Egyfolytában meglep mindnyájunkat,

akik azt hittük, ismerjük Eastwoodot.

Amint megpróbálnánk beskatulyázni,

csinál valami egész harántat,

hogy be kelljen látnunk, tévedtünk.

Újra és újra láthatjuk,

milyen hatással van az emberekre.

És a legkifinomultabb módokon kényezteti őket.

Sok dolog érdekel vele kapcsolatban. De nem fogja elárulni.

Szerintem belső sugallatra cselekszik.

75 évet vártam erre.

Clint többször változtatott szakmán belüli imázsa paradigmáin.

Tisztán látja, hogy a tespedtség egyenlő a halállal. Az elméje mindig

kész befogadnia kreativitást.

- Mehet? - Igen! - Akkor gyerünk!

Őt a sztori érdekli. Mások egy munkát vállalnak.

Neki azt nem kellett. Ő csak azért vállalja, mert érdekli.

Az egyik dolog, amiért Clint számomra a legcsodálatosabb

mert imádom, mikor valaki előtűnik a sötétből, és mindenkit palira vesz

azzal, hogy milyen tehetséges!

Takarodj a pázsitomról!

Azt gondoltam, talán edzene velem.

- Nem edzek lányokat. - El akarja hagyni a férjét?

Nem.

Kihívták a sorsot maguk ellen.

Ezzel mind így vagyunk, kölyök.

Még az 50-es évek elején, ifjú szerződéses színészként

lejártam a műtermekbe, hogy figyeljem a színészeket.

Próbáltam a színészmesterségből minél többet ellesni,

de mindig érdekeltek a rendezők, és az, ahogy összerakták a filmet.

Nem viselt se lovaglónadrágot, se cowboykalapot és nem bagózott.

Ő nem a kellékekre alapozott, egyszerűen csak játszott.

Szerintem ő ilyen kreatívnak született.

Csak pár dolgot mesélt:

hogy medencét takarított, az apja benzinkutas volt,

szűkösen éltek és mire felnőtt, tudta mit jelent megosztóan élni.

Remekül megérti az embereket és azt,

hogy milyen bonyolultak is vagyunk.

A stílusában van valami látszólag egyszerű.

Lássunk neki, aztán meglátjuk!

A filmkészítői személyiségét nem erőlteti senkire.

Nagyon fontos neki az, amit rendez.

Egyszerűen bízik a zsigereiben.

A Rawhide-dal kezdődött Hollywoodban.

Megdolgozott azért, hogy ilyen remek helyzetben legyen.

Az 50-es évek végén, amikor elkezdtem a Rawhide-ot,

minden héten sok különféle rendező jött, hogy rendezze a filmet.

Lassan rájöttem, hogy egy adott

rendezőben mit szeretek vagy mit nem.

Végül felmerült bennem, hogy ezt nekem is meg kéne próbálni.

Azt hiszem, lassan rájött, hogy ezt ő is tudná hozni. Van szíve hozzá.

Amikor először dolgoztam Clinttel, még csak a Rawhide-ból ismertem.

Kislány koromban mindig néztük a testvéreimmel,

és megosztoztunk a szerepekben.

A húgom lett Rawhide, a másik a lány, én meg a szakács.

De imádtuk Clintet.

Sergio Leone és Don Siegel voltak rá a legnagyobb hatással.

Két nagyon különböző rendező de Clint filmjein látszik a hatás,

amivel ez a két tehetséges úr volt rá.

Hogy tudta Sergio Leone befolyásolni?

Nem igazán tudom, hogyan, de ha megnézzük a filmeket, azok

nem sok párbeszédre támaszkodnak.

Sergio zseniális volt, rendkívül élénk fantáziával.

Az első filmünknél nem sok közeli beállítás volt.

Miután a tévéből jöttem, azt mondtam:

"Én egy őrült figurát játszom. Kéne..."

Erre ő ahelyett, hogy közeliben vett volna, keskeny, széles képre váltott.

Szokatlan módon közelített a dolgokhoz, gyermeki jókedvvel.

Egyszer Spanyolországban forgattunk,

és kellett neki egy fa, amiről egy hóhér kötél lóg,

fenyegetésképp az arra lovaglóknak.

De Almeriában nem voltak fák. Sivár volt a vidék.

Az egyik kertben állt egy nagy, vén, kiszáradt fa.

Egyszer csak odament a kertbe és a stábbal léfűrészéltette a fát.

Persze előjött a tulajdonos, iszonyú dühösen.

Sergio azt mondta neki, hogy az országúti felügyelettől jött,

és, hogy a fa veszélyt jelent, mert rádől az útra, így ki kellett vágni.

Ott volt egy olasz, aki akcentussal beszélt a spanyollal.

Mégis meggyőzte őt, hogy hivatalos közeg.

Visszajöttem az Államokba és amerikai filmeket kezdtem csinálni.

1970-ben rátaláltam a Játszd le nekem a Mistyt! forgatókönyvére.

Pontosabban '69-ben. És egyszerűen lenyűgözött.

Tudom, hogy mikor a Játszd el nekem a Mistyt! csinálta,

elment Lew Wassermanhoz a Universalnél

és megalkudtak hogy ő rendezhesse.

Lew rábólintott. Teljesen meglepett.

Az ügynököm, Lenny Hirshan is ott volt és azt mondta:

Csak egy apró részletet felejtettek elmondani. Hogy nem fizetnek semmit.

Mire azt feleltem: Nem is kell! Ne fizessenek. Én fizetek nekik!

Mert még bizonyítanom kell.

- Mit akarsz, Evelyn? - Egy Coke-ot.

Figyelj, ma este totálkáros vagyok.

A "nemzetközi matiné idol" státuszán

túl először akkor ismertem meg őt,

Hollywood nagy részével együtt, mikor láttuk a Játszd le nekem...-ben.

Clint egy csapásra elismert lett,

mint fantasztikus filmkészítő,

aki egy igazi történetmesélő, nem csupán egy színész,

akinek más történeteit kell elmesélni.

Mikor Don Siegellel kezdett dolgozni,

akkor kezdte igazán érdekelni, mi történik a kamera túlsó oldalán.

Feszülten figyelte őt és elleste tőle a filmkészítés mesterségének alapjait.

Szenzációs fickó volt. Megingathatatlanul magabiztos.

Ha valami tetszett neki, továbblépett.

Ha nem működött,

ha olyat javasoltál, ami dobott a jeleneten, elsőként csapott le rá.

Tréfálkozott is, hogy még a portás ötletét is kész ellopni, ha az jó.

Nagyszerű volt a kapcsolatuk, sok filmet csináltak együtt.

Aztán Siegel játszott egy csapost a Játszd le nekem a Mistyt!-ben.

Gondoltam, mókás lesz, ha neki adom a szerepet.

Ő meg elvállalta. Azt mondta, szívesen eljátssza,

bár egy karakterszínész jobb lenne rá.

Mondtam, hogy nem. Félig tréfásan, félig komolyan hozzátettem:

Te jobb vagy a szerepre és megértőbb leszel a színészekkel is.

És legalább kéznél leszel, ha bármi baj adódna.

Lemásoltam Don módszerét, és én is jegyzeteltem a forgatókönyvbe.

Megterveztem az egészet, hogy átlássam.

Majd eloltottam a lámpát és már épp elaludtam volna, amikor felriadtam,

hogy: Várjunk! Itt beszélnem kell, itt be kell jönnöm, itt kimegyek.

Így felkapcsoltam a lámpát és egy új nézőpontból átrágtam az egészet újra.

Rájöttem, hogy nem lesz könnyű egyszerre két dolgot csinálni.

De egy idő után megszokja az ember.

És végül minden egy irányba mozduljon majd el.

Nem tudom, hogy képes valaki egyszerre rendezni és játszani.

Ha színész létére rendezni kezd bárki, az belátja, milyen nehéz is rendezni.

Ha producer is, nemcsak rendező és színész,

az még rémisztőbb feladat.

Ha színész az ember, akkor hülye, ha nem látja, milyen nehéz a rendezőnek.

Érdekes, ha a szereplőtársad rendez is.

Ez csak Clint miatt idegtépő, mert ő nem szokványos, ő egy legenda!

Eleinte nehéz, mert mégiscsak Clintet nézed, de mikor belemerülsz,

akkor kezded szereplőnek látni,

persze közben rendez is.

De észre se veszed, hogy instruál.

Főnök! Azt a kis házat, amiről beszéltünk... megvettem.

- Okos lány! - A mamámnak.

Az a képessége, hogy lát és figyel,

miközben játszik velem, döbbenetes.

Csak egyetlen jelentben éreztem, hogy rendez is, miközben együtt játszunk.

A konyhai jelenetben, mikor az afrikai élményeiről beszél.

Egy színésznőnek nincs annál zavaróbb érzés, mint ha tudja,

hogy az, akivel a jelenetben játszik, másra figyel.

Ő a filmet nézte.

Rám figyelt, de nem volt ott a jelenetben.

Szóltam is, mert ilyet még sosem éreztem. Azt felelte: "Igazad van."

"Többé nem fordul elő." Így is lett.

Amikor olyan filmet rendez,

amiben játszik, nagyon érzi a hangsúlyokat.

És sikerre tör.

Kislány, a kemény az kevés.

Az emberek úgy gondolják, ő az a "gyerünk, aranyozd be a napom!"-fazon.

Fegyverek el, mint Piszkos Harry.

Pedig Clintnek hatalmas szíve van.

Barátok voltunk és egy nap együtt ültünk, mikor meséltem,

hogy van ez az Amazing Stories sorozat és egy részt Scorsese rendez.

Megmutattam, kiket próbáltam megszerezni,

mozifilmeseket, hogy rendezzenek egy félórás tévés epizódot.

Neki az általam írt Vanessa a kertben részt kínáltam. Tetszett neki.

Elfogadta, megrendezte és bónuszként anyámra is osztott benne egy szerepet.

Nagy ajándék volt a családomnak,

hogy anyámat szerepeltette a tévében. Csak Clint Eastwood tehetett ilyet.

Clint nem veszi magát komolyan.

A szakmát igen, de önmagát nem.

Néha nehéz elsőre felvenni valamit, mert mindenki nevet.

És ez fontos, mert ez tölti meg lélekkel a filmet, még ha szomorú is.

Ha mindenki szórakozik, a közönség annál közelebb kerül.

Nem szeretem a perlekedést, a csengetést, az üvöltözést.

Szeretem, ha simán megy minden. Élvezet nélkül kár csinálni.

Sose felejtem el, egy jelenetet vettünk egy fickóval, aki ideges volt.

Bizonytalankodott.

Clint félrevont és megkért, hogy bakizzak, mert az segít.

Mondván, ha Kevin hibázik, akkor bárki hibázhat. Aztán fog az menni.

Érdekesnek találtam az ötletet, és a következő jelenetben

bementem és elszúrtam a szöveget. A fickó tényleg jobb lett. Erősebb.

A következő kísérletnél megint bakiztam.

Clint meg beszólt: "Elég a bakikból!"

A Nincs bocsánat forgatásán megjelent egy csomó fejes a stúdióból.

Clint helikoptere ott volt Kanadában, azzal reptette oda őket a helyszínre.

Nem csináltunk nagy ügyet belőle.

Ebédszünetben Clint megkérdezte, nem akarok-e elmenni egy körre.