Love Is Blind: Sweden (Love is Blind: Sverige)

A kapszulákban ülő vendégeink

rákattantak az új évadra, hogy finoman fogalmazzak.

- Nézzük tovább! - Nekem szünet kell!

Lemaradok!

Ez tévétörténelem!

És most megnézhetik az utolsó izgalmas epizódokat.

Üdv a Vak szerelem: Svédországban, lássuk a reakciókat.

SVÉDORSZÁG

Zseniális! Most már csak az érdekel: „Vak-e a szerelem?”

Igen.

Vajon mi történik a következő részekben? Elszabadul a pokol.

Azt szeretném, hogy Johanna szemébe újra visszatérjen a csillogás. Ennyi.

Attól tartok, hogy Johanna elnyomja az érzéseit.

- Én is. - Gyerünk, Johanna.

Mehet.

Inkább lennél katona, mint hogy velem legyél?

Inkább a katonaság, mint ez a kísérlet.

Nem ezt mondtad.

De te is a csomagajánlat része voltál, így megérte.

Mármint „a banya”, ahogy hívtad.

Fura, hogy ilyen rossz hangulatban van kedvük enni.

Az a helyzet, hogy te hoztad fel, hogy fel akarod venni a beszélgetésünket.

Azt mondtam, fel kéne venni, mert ugyanazt ismételgetjük.

- De te hoztad szóba. - Soha nem vennélek fel

anélkül, hogy azt mondanám, „felveszlek.”

- Ez csak egy szófordulat. - Pontosan.

„Fel kellett volna venni, mert bazi nagy hülyeség.”

Ezt már százszor mondtad,

- „Hallanod kéne magad.” - Ja.

- Bármit felvehetsz, amit akarsz. - Nem tenném.

- De te hoztad fel, igaz? - Úristen.

- Soha nem venném fel. - Te hoztad fel.

De ez nem jelenti azt, hogy fel kell venni.

- Ezt honnan kéne tudnom? - Egek, mi van itt?

- Azt mondtad, felvetted. - Nem tettem.

Pánikol. Drágám, kérlek…

Azt hitték, dilis vagyok, felveszek beszélgetéseket.

- Mi a fasz? - Nem, soha nem tennék ilyet.

De megtetted!

Felvetted!

Soha nem foglak vádolni.

- Remeg. - Johanna, kérlek, hagyd ott.

De szívem…

Én ezt mondtam volna: „Először is, ne hívj szívemnek.”

Beléd szerettem.

Ne már… „Beléd szerettem”?

- Igen. - Pont most szeretett bele?

- Te nem így érzel? - Ezt annyira átérzem.

„Amikor te gyenge vagy és én erős, akkor szeretlek.”

Sydney, távozz méltósággal,

és menj el a találkozóra istennőként.

Szeretnék elmenni meglátogatni anyukámat.

Jó!

- Igen! - Jó, Johanna!

- Igen! Igen, menj anyukádhoz. - Igen!

Viszlát!

- Elmegy anyuhoz. - Igen, egy anyai ölelésért.

- Ez a legjobb, amit tehet. - Anyának azt kell mondani: „Lépj tovább.”

„Most anyánál maradsz, és fagyit eszünk.”

Jó.

Úristen, meg fogod ölelni anyukámat. Körülbelül ekkora.

Fenébe.

- Helló! - Sziasztok!

Nézd, milyen picike.

Aranyos. Aron mellette óriás.

- És apa. - Olyan cukik.

Annyira aranyosak a szülei, hogy belehalok.

- Arra, hogy itt vagytok! - Én is iszom rájuk.

Én is.

Imádom, hogy rögtön kapcsolódnak és nevetnek.

Igen, és dőlnek a nevetéstől. Látják, hogy boldog.

Készen állok a családalapításra…

- Aron olyan stabil. - Igen.

Nagyon stabil pasi.

Már attól megnyugszol, ahogy beszél.

Igen.

Ez nagyon jól hangzik. Jel, hogy egymásnak vagytok teremtve.

Annyira elégedett. „Egy rohadt jó pasit találtál!”

„Ez átkozottul jól hangzik.”.

Ez nagyon különleges. Nem a szokásos káposztatekercs és krumplipüré.

Olyan cuki!

A papa akcentusától behalok.

Nincs apelláta.

Aranyos!

- Ez kellett, hogy megkedveljük őket. - Ez kellett.

De képzeld el, ha a találkozón már babájuk lenne.

Most… úgy beszélsz, mint a szülei.

„Ez tényleg nagyon jól hangzik.”

Igen, de én csak azt szeretném, hogy legyen egy boldog párunk.

- Attól lehetnek boldogok. - Nem.

Ronja.

Mit érzel? A lényeg az, hogy lehet, hogy férjhez mész.

Zavar, hogy Ronja esküvői ruhában van.

- Tudod egyáltalán, kihez mész hozzá? - Nem.

Ahhoz a férfihoz, akivel tízmilliószor összevesztél.

El tudod képzelni, hogy az oltár felé sétálsz, ahol Lars-Erik vár?

Jaj… elég hosszú csend, igaz?

Igen, most el tudom, és ez a lényeg.

- Oké. - Oké.

- Ragyogsz. - Tényleg?

- Igen. - Igen.

De azért ragyog, mert férjhez megy, vagy mert hozzá?

Azért ragyog, mert szép ruhában van.

- Pontosan. Hercegnőnek érzi magát. - Igen.

Nehéz… napok voltak.

Összevesztünk Daniellel az eljegyzési buli után.

Szeretném látni, ő mire jutott, és elmondani, én mire jutottam.

Drágám, nem kéne stresszelned egy találka miatt.

Nem, egyáltalán nem.

Itt ültünk és kebabot ettünk az eljegyzési buli után.

Fontos részlet Danielnek.

Jól éreztük magunkat. Nem volt semmi.

Ezt nem mondanám, inkább érdekes volt.

Igen.

Nem tudom, te hogy érzed, de szerintem nem tudunk kommunikálni.

Összeakadunk, félreértjük egymást.

Johanna, te nem érted félre.

Igen, de volt sok jó nap is, amikor értettük egymást.

Nem látod, hogy teljesen más ember,

mint amikor először találkoztál vele?

Túl sok rossz pillanat volt.

És én ezt már nem bírom. Fantasztikus ember vagy…

- Túl kedves. - Tisztellek azért, amilyen vagy.

Ezt nem kellett volna.

De számomra nem te vagy az igazi.

Ha nem voltam elég, akkor… akkor ez van.

Nem tudok… varázsolni.

Vagyis tudok, de nem így.

Hálás vagyok az együtt töltött időért.

Legalább megpróbáltuk.

Annyira kedves!

Hiányozni fogsz.

Vége.

Nagyon fogsz hiányozni.

Semmi sem jobb, mint látni egy nőt, aki már lezárta.

Tudom.

Ezt itt hagyom.

- Három, kettő, egy… - …kettő, egy…

- …nulla! - Ó, igen!

Menj, drágám!

Gyerünk!

- Igen! - Ó, igen, baby!

Köszönjük, Johanna, hogy megismerhettünk.

Talál majd egy csodás pasit.

- Naná. - Gond nélkül.

Hát, maradt még néhány pár, és kiderül, igent mondanak vagy nemet.

Ez a Vak szerelem: Svédország.

Milyen lakást szeretnél, ha összeköltözünk?

Egy háromszobás jó lenne.

Ottalvós vendég?

Min nevetsz?

Nem hiszem, hogy erre gondoltál.

- Tényleg nem. - Nem.

Ez nagyon cuki.

Mindketten ragyognak és mosolyognak.

Nagyon régóta vártam erre.

Ez olyan aranyos. Lehet, hogy nekik összejön.

Őszintének tűnnek.

Éltem már kapcsolatokban, és azt hittem, minden rendben lesz.

Aztán kiderült, hogy nem.

Az, hogy végre… olyannal vagyok, akit szeretek,

nagyon boldoggá tesz.

Most már sírok.

Ez annyira szép!

Láttad Ibbe szemét?

Ez az izgatottság még inkább meggyőz arról, hogy a szerelem vak.

Milyen szép virágok! Te intézted?

- Igen. - Tényleg? Cuki!

Tőlük teljesen elolvadok.

Veled… képzelem el a jövőt.

Szeretlek.

Szeretlek.

Istenem, ez gyönyörű.

Elolvadok.

Basszus, amikor elkezdtél beszélni, azt gondoltam, „Most szakít velem.”

Soha.

- Annyira őszinték. - Szív, szív, szív, szív.

Édesem.

- Szeretlek. - Szeretlek.

Milyen meghitt csók. Csók, csók, csók…

Oké, a találkozóra babával érkeznek. Ez biztos.

Nagyon várom már.

Tud szívből beszélni. Ezt csodálom benne.

Igen.

Az az álmom, hogy én is tudjak ilyen nyíltan beszélni.

Annyira örülök, hogy van egy ilyen őszinte párunk.

- Összeházasodnak. - Igen, össze. Igyunk rájuk!

Igyunk rájuk. Micsoda hihetetlen páros! Csirió.

Ha próbálunk kapcsolatban élni, és a te szeretetnyelved az érintés,

nem azt mondom, hogy meg kell érintened, de úgy érzem, mintha kerülnél.

Tudod, mit? Tetszik, hogy kiáll magáért.

Kezdem azt érezni, hogy fordult a kocka.

Korábban ő ült ott mosolyogva, bizonytalanul,

most meg próbálja kitalálni, miért van még itt,

ha nem kap semmit. És én is pont ezt kérdezem.

- Őket… egyszerűen nem értem. - Én sem értem őket.

Az elejétől fogva ezt mondom. Nem tudom, mire épül ez a kapcsolat.

Én sem értem.

Annyi volt, hogy: „Szia, Lars-Erik vagyok. Bírom a videojátékot és a sajtos chipset.”

Nem esett szó vallásról, a munkájukról…