Love Is Blind: Sweden (Love is Blind: Sverige)

- Jobban ki kell húznom magam. - Nekem is.

Akkor tedd meg. Húzd ki magad.

Az ember úgy érzi, hogy nem nőies.

Érted?

- Nem, sosem éreztem így. - Nem, értem.

Nekem sosem volt ilyen gondom.

Azta, de jó!

- Itt fogunk ülni. Csodás. - Milyen szépen megcsinálták.

- Sziasztok! - Helló!

- Hű, nézd! - Gyönyörű. Basszus, ma elmegyünk.

- Szia! - Szia!

- Jól aludtál? - Igen. Vagyis nagyjából.

Szia! Jól vagy?

- Helló! - Helló!

Szia!

- Mizu? - Jó látni. Jó reggelt!

Reggeliidő.

Hölgyek előre.

Ez durva. Ez kell. Jó sok ebből.

Kezdhetjük?

Így nem ülhetsz.

Hogy üljek?

- Ronja. - Mit szeretnél?

Csokit.

Persze. Tessék, drágám.

- Angie, Aronnal is így beszélsz? - Nem.

Egyáltalán nem.

Azt mondom: „Csináld!”

Ők egy kicsit kedvesebbek egymással.

Ők ketten cukibbak egymással.

- Netán kicsit féltékeny vagy? - Talán egy kicsit.

Igen, hallom.

Én sose lennék féltékeny.

Jó reggelt!

- Szia! - Sztárvendég.

Helló! Jó látni titeket.

Téged is.

- Úgy tudom, intenzív napjaitok voltak. - Igen.

Ludwig és Camilla tegnap eljöttek a koktélpartira.

Tegnap este kiszálltak a kísérletből.

- Mit gondoltok erről? - Szomorú.

Nagyon szomorú.

Volt sírás tegnap este.

Ha valaki úgy dönt, hogy nem folytatja…

igen, megérintett.

A kísérletben rövid idő alatt sok minden változhat.

- Igen, valóban! - Időt kell adnunk neki,

vagy úgy járunk, mint a többiek,

akik kiszállnak anélkül, hogy kiderülne, mi lehetett volna az egészből.

Engem is támogattál, amikor úgy éreztem, fel akarom adni.

Ahelyett, hogy dühös vagy csalódott lettél volna, megbeszéltük.

Már biztonságban érzem magam.

Szóval jó látni, ha kommunikáltok egymással,

és sokat tanultok a másikról.

Igen.

És új oldalait is fel kellett fedeznetek a kapcsolatnak,

például a fizikai vonzalmat. Milyen érzés volt?

Jó.

Ez lényegre törő válasz volt, Angelica.

- Mesélj. - Nem.

Muszáj lesz.

Nagyon jó.

Mi jár a fejedben? Elgondolkodtál.

Igen, sokat beszéltünk erről.

Nekem fontos az érintés. Ez a szeretetnyelvem.

De nem mindenkié ugyanaz.

Szóval meg kell tanulnom, hogy csak azért, mert százszor megcsókolom,

hagynom kell neki is, hogy megcsókoljon, ha akar.

Szóval… úgy érzem, jó úton haladok.

Most új fejezetet nyitunk a kísérletben.

Elhagyjátok a Paradicsomot, és összeköltöztök.

- Milyen érzés? - Az összes érzés egyszerre.

Egy hullámhosszon vagytok

a takarítás, főzés meg hasonlók terén?

Igen.

- Mindent én fogok csinálni. - Igen.

- Mindent te csinálsz? - Pontosan. Háziasszony leszek.

Igen… Ebben megállapodtunk. Olyan boldog vagyok.

Félünk túl sokat érezni. Annyit mondunk: „Oké.”

Felkészülök arra, hogy bármi lehet, így csak annyit mondok: „Igen”.

Szerintem könnyebb lesz. Lesz egy kis terünk.

- Csinálunk, amit akarunk. - Tér kell?

- Nem, neked kell mindig. - Neked is.

- Nem. - De.

- Sok szerencsét kívánok! - Köszönjük.

Jó utat, Svédországban találkozunk!

- Rendben. - Nagyon köszi.

- Sziasztok! - Szia!

SVÉDORSZÁG

- Itt ül mellettem valaki. - Oké.

Szeretnéd látni?

Persze. Majd' meghalok!

LARS-ERIK TESTVÉRE

Helló! Szia!

- Ibrahim vagyok, Aniela vőlegénye. - Igen, most már az.

ANIELA SZÜLEI

- Apa, szkeptikusnak tűnsz. - Szkeptikus.

- Ó, mi… sajnos itt… - Nagyon szkeptikus.

Apa…

Mondd, mire van szükséged, jó?

Semmi baj. Sok?

Hatvankét üzenet. Nem tudom, miért.

Hiányzol nekik.

Csak olyan furcsa… látni az összes nevet.

Értem.

Olyan valóságos.

Annyira a buborékban léteztünk, hogy nem gondoltam…

a többiekre a külvilágban.

- Itt vagyok neked. - Igen.

Szeretném felhívni a szüleimet, de…

inkább egyedül beszélnék velük.

Megölelhetlek?

- Összekenem a pólód. - Nem érdekel a pólóm.

Összekenheted bármikor, de csakis te.

Ha bármikor nehéznek érzed, és nincsenek szavaid, vagy nem tudsz megszólalni,

csak gyere ide, és bújj mellém.

Nem kell mondanod semmit. Csak… egy ölelés vagy ilyesmi.

Hozzám mindig jöhetsz.

Tényleg van tükröd.

Nem erre való egy férfi?

Várj. Nézzük csak.

- Elakad. Látod… - Igen. Elromlott.

Tönkrement. Istenem.

Megyek.

Vinned kell a táskámat.

A lépcsőn is te viszed le.

Köszi.

Hozd ezt, én hozom a két bőröndöt.

- Semmi gond. Erős nő vagyok. - Tudom.

Úriemberként viselkednék, de te nem hagyod.

Igazi úriember vagy.

- Oké. Viszlát, ház. - Viszlát, ház. Viszlát, Korfu.

Irány Stockholm.

STOCKHOLM, SVÉDORSZÁG

Drágám, itthon vagyunk.

Megérkeztünk.

- Azta. - Hűha.

Nézd! Nagyon hangulatos.

Úristen, ez gyönyörű. Hű!

Jó ég, ez annyira szép.

Ó, wow . Azt a mindenit.

Képzeld el itt a reggelit.

Ez nem kihívás. Azt hittem, az együttélés az lesz, de tökéletes.

Érezd magad otthon.

Pakoljunk ki gyorsan.

Jó érzés, ugye?

Lesz itt egy kis buli.

Lesz itt egy kis buli.

- Egy hónapig itt fogunk élni. - Ijesztő.

Amúgy könnyű velem együtt élni.

- Komolyan. - Tényleg?

Igen, tényleg.

Neked szabad azt mondani, hogy „tényleg?”

Itt bent hihetetlenül gyengéd… és mély.

Soha nem találkoztam még ennyire gyengéd és mély emberrel.

Csodálatos, szokatlan és ijesztő.

De még nem tudom, hogy működöm valakivel együtt…

így.

Egy életre szóló… kapcsolatban.

Kérsz vállfát?

- Kell? - Igen.

- Neked is? - Igen.

Hé, itt vagyok!

Egyszerre nem megy.

Vissza akarok térni a rutinhoz. Edzeni.

- Több órára bejelentkeztünk. - Igen, én is.

Kivel?

Ronjával és Johannával.

Tényleg? Muszáj mindent ilyen gyorsan csinálni?

Nem ülhetnénk le megbeszélni?

Kérlek, én mindent megtervezek. Komolyan, mindent.

Igen, de meg is várhatsz, és tervezhetünk együtt.

Kikapcsolódásra van szükségem.

Nem gondolod, hogy „csak úgy lehetnénk” itt pár napig?

Aggódsz?

Az aggódás nem segít. Nem tudom, milyen lesz.

Mit értesz ez alatt?

Mennyire tartod fontosnak a közös időnket, vagy mennyire tervezel meg minden mást.

De majd meglátjuk.

Hoztam egy kis lakásavató ajándékot.

Micsoda?

- Ez édes. - Üdv itthon!

- Lakásavató? - Igen.

Azta.

Ó, ez… Ne! Egy kis chardonnay…

Ezt ittuk bent?

Ezt?

Kedves vagy. Pedig az ajándék nem is a szeretetnyelved.

- De a tiéd igen. - Így van.

Igen.

Hogy érzed magad?

Volt időm átgondolni ezt a buborékot,

amiben voltunk, meg mindent.

Nem ültem olyan érzelmi hullámvasúton, mint az elmúlt időben.

Én… Amikor nem tanítják meg az embernek, hogy beszéljen az érzéseiről,

akkor így érzi magát. Kicsit hülyének, kicsit tanácstalannak.

Mi a fenét kéne csinálnom? Nem tudom.

Senki nem mondta meg, hogy kell ezekről beszélni.

Megértettem, nem kell rossznak történnie ahhoz, hogy az érzéseidről beszélj.

Csak jobban oda kell figyelni.