Louis C.K.: Ridiculous

NEVETSÉGES

Köszönöm!

Köszönöm!

Köszönöm! Helló!

Sziasztok! Na jó, hát akkor…

Nagyon köszönöm!

Ma csináltattam egy AIDS-tesztet.

Évek óta nem szexeltem, csak…

csak akartam egy jó hírt hallani.

Na mindegy.

Kiderült, hogy AIDS-es vagyok.

A kutyafáját!

Éppenséggel így kaptam el.

Igen, úgy is el lehet kapni, ha megdugsz pár kutyát. Ez az igazság.

Még melegnek sem kell lenniük.

De ez meleg volt. Igen, az volt.

AIDS-es lettem egy meleg kutyától.

Nemrég repülővel utaztam, és elaludtam a gépen.

Nem szeretek gépen elaludni, mert nem szeretek ott felébredni.

Nem szeretek felébredni.

Utálom. Utálok felébredni.

Ez a legrosszabb érzés a világon.

És muszáj minden… Ma is fel kellett ébrednem. Nincs szünnap.

Olyan igazságtalan, hogy minden nap így kezdődik…

Baszki!

Nem akarom.

Semmi kedvem hozzá.

Negyven perc kell ahhoz, hogy azt mondjam: „Semmi baj.

Csak egy kövér fickó vagy. Mindjárt vége.

Semmi baj, már csak pár ébredés.”

De repülőn felébredni sokkal rosszabb,

mert iszonyú sokként ér, hiszen épp álmodtál,

egy tudatalatti állapotban voltál,

majd hirtelen egy nyilvános helyen vagy.

Az éned egy ismeretlen mély részén jártál,

majd ott terem egy pasi.

Csak egy random pasi.

Te meg…

Múltkor felébredtem egy gépen, a pasi mellettem meg: „Jó sokat dumáltál.”

Kérdeztem, hogy mikről, erre ő: „Hát, elég rasszista volt.”

Ez van.

Basszus!

Nem vagyok rasszista.

De álmodni azért lehet, nem? Nem tudom.

Csak egy álom volt.

Nem kérhetnek számon az álmaim miatt.

Nem vagyok jó fiú az álmaimban. De nem ám.

Hány álmodra mondtad azt ébredés után, hogy „ezt tök jól lehoztam”?

Szörnyű dolgokat műveltem az álmaimban.

Szörnyűeket.

Egyszer azt álmodtam, hogy lepisilek egy kisbabát.

Igen. Az egész álom erről szólt. Nem csak egy részlete.

Egész éjjel azt mondogattam: „Te jó ég!

Nem akarom lepisilni ezt a kisbabát.

Miért pisilek erre a babára?

Ácsi, gyere csak vissza! Várjunk, elmászik!

Hékás! Azt álmodom, hogy lepisillek.

Várj! Ez az, rálépek a lábára. Így ni.”

Csak álom volt.

Ja. Vajon mit jelenthet?

Megkérdeztem a terapeutámat, mit jelent, ha álmomban lepisilek egy kisbabát.

Erre megkért, hogy ne menjek többé hozzá.

Na igen.

Megértem. Én is rohadtul unom már ezt.

New Yorkban élek, és nem szeretem, de már késő.

Azért, mert a természetet szeretem. Ott nincs természet. Nincs vadvilág.

Harminc éve élek New Yorkban, és egyszer láttam méhet.

Láttam egy méhet még 1997-ben

a 38. utcán.

És döglött volt.

Igen. Valaki lelőtte.

Szeretem a természetet.

Szeretek jó messzire elmenni. Ahol már teljes a csend.

És amikor ránézel a mobilodra, csak egy egységet mutat,

és az egy meleg vendéglátó egység. Olyan békés.

A természetben minden összefügg.

A múltkor például a napon elmélkedtem.

A napon járt az eszem, és arra gondoltam, hogy a vagina

olyan, mint a nap.

A nap és a vagina abban hasonlítanak,

hogy mindkettő csodás dolog.

Először is mindkettő nagyon jó.

Annyira jó dolgok.

A vagina például…

Álljunk meg itt egy pillanatra! Pszt!

Légyszi, pszt!

Csak képzeljük el!

Annyira jó.

Na ja.

És a nap is szuper.

De úgy függnek össze,

hogy a nap és a vagina is az élet forrásai,

meg az örömé,

viszont egyikre sem szabad ránézni.

Komolyan mondom, egyikre se nézzetek rá!

Konstatáljátok, hogy vannak, és legyetek hálásak!

De sose nézzetek rájuk közvetlenül!

Mert megbánjátok.

Az anyám…

Mi van?

Hékás, nem azért. Én…

Ti istenverései! Épp témát váltok.

Témát váltok.

Jesszusom!

Az anyámnak

iszonyú undorítója vaginája volt.

Nem is, igazából…

Mármint…

Igazából elment.

Nem, anyám olyan dolgokat mondott nekem, amiket valószínűleg minden anya.

Azt mondta: „Ajánlom, hogy mindent megegyél a tányérodról,

mert Afrikában gyerekek halnak éhen.”

Később kiderült, hogy ez nem igaz. AIDS-ben haltak meg.

Tök mindegy, mennyit ettem.

Anyám a kisbabák szoptatásáról is mesélt.

Néha amikor a kisbaba szopizik, megharapja az anyja bimbóját,

és az nagyon fáj. Anyám szerint én is ezt csináltam vele,

amire persze nem emlékszem, mert részeg voltam.

Nyilván nem szopizom már anyám melléből,

mert elhamvasztottuk.

Igazából pont ezért hamvasztottuk el.

Mondtam, hogy égnie kell, mert nem tudok leállni.

Igen.

Ezt mondtam, amikor anyám meghalt.

A testvérem felhívott, hogy anya meghalt. Mondtam neki, hogy azonnal tűzre vele.

Különben életem végéig a mellét fogom szopni.

Könyörögtem neki: „Hisz ismersz.”

Ennyit mondott: „Vágom.” És ott rögtön meggyújtotta.

Nem helyes elégetni az anyánkat.

De nem jár érte büntetés, max. csak annyi: „Ezt nem kellett volna.”

Na sebaj. Hiányzik az anyám. Tényleg. Apám viszont nem.

Az apám nem hiányzik.

Mert még van apám.

Mindenesetre nem volt jó apa. Nem ám. Az apám nem volt jó apa.

Nem akart az lenni. Nem volt hozzá kedve.

Annyit mondott: „Nem. A-a.”

Ennyivel elintézte.

De tett értem egy jó dolgot, és ezt értékelem.

Úgy tekintek az életre,

hogy ha valaki tesz értem egy jó dolgot, azt megjegyzem.

Bármi mást tesz, azt el tudom engedni.

Apám pedig tett értem egy jó atyai dolgot,

mégpedig azt, hogy sosem dugott meg.

Így igaz. Sosem ugrott rám.

És ez óriási hatással volt az életemre.

Ha az apád nem dug meg, az hatalmas előnyt jelent.

Ezt megköszönöm neki. Sosem dugott meg.

Bár még mindig él, szóval…

eddig még nem dugott meg.

Ami azt illeti…

Gyakorlatilag még megtehetné, de ezen a ponton már

nem is lenne olyan rossz.

Érthető, nem? Gyerekként lesújtó lett volna,

de már 58 vagyok. Megbirkóznék vele.

Nem akarom, hogy megtegye.

Eskü. Tényleg nem.

De ha megtenné, hát nem is tudom.

Szerintem még egy fellépést se mondanék le amiatt.

Ja, apám már 89 éves.

Azért kuncogsz, mert elképzeled, ahogy épp megdug?

Így már viccesebb, mi?

Mert már egy töppedt vén trotty?

És valahogy így…

„Apa, kérlek, hagyd abba! Jó?”

Jogos, ezzel kellett volna kezdenem.

Igen, apám 89 éves, és egy otthonban van.

Egy otthonban.

Olyan klasszikusban, ahol rózsaszín műanyag kancsó van a szobákban.

Igen. Otthonban van.

A testvéreimmel raktuk be őt,

mert túl öreg volt ahhoz, hogy ebben megakadályozzon minket.

Túl gyenge volt ahhoz, hogy ellen tudjon állni.

Ezért úgy döntöttünk, berakjuk oda.

Két okból is. Egy: nem akartuk látni.

Meguntuk. Eleget láttuk már.

És kettő: illegális lenne megölni.

Ilyet nem szabad tenni.

Szóval ki kellett találnunk valamit,

és szerencsére vannak ezek a helyek,

egy egész iparág épült ennek a dilemmának a megoldására.

Ők pedig megértik ezt. Egyszerűen megértik.

Olvasod a brosúrájukat, és azt érzed, ezek kurvára értik a helyzetemet.

Az áll a brosúrán:

„Nem akarod látni az apádat, de nem ölheted meg, hát hozd ide hozzánk,

és mi garantáljuk, hogy legálisan fog meghalni.

Nem az elhanyagolás, hanem a kétségbeesés miatt.

Az apád egyedül hal meg egy szobában,

ahol egy jamaikai ember áll majd az ágya fölött,

aki azt mondja: »Ó, milyen kár!«”

Ez áll rajta.

Azt gondoltuk, ez nem is rossz.

Így elmentünk otthonnézőbe, ahova berakjuk apát,

és körbevezettek minket.

Ő nem jött velünk.

Apádat ne vidd el a körbevezetésre!

Ne, mert az ottani első napján derül ki,

hogy az lesz az utolsó hely, ahová megy.

Amikor először meglátja a falait,

megkérdezi: „Mi ez a hely?”

És akkor elmagyarázod neki,