Hannah Berner: None of My Business

SEMMI KÖZÖM HOZZÁ

Hölgyeim és uraim,

Hannah Berner!

Mizu, Toronto?

Olyan izgatott vagyok! Kezdünk. Tényleg megcsináljuk.

Elindult a felvétel, srácok? Nem bízom bennük.

Mostanában mindenhol pasik vannak. Észrevettétek?

Kezdjük az FBI-jal!

Túl sok pasi van az FBI-nál.

De nem akármilyenek, idősebb pasik.

Volt már olyan, hogy elvesztettetek valamit otthon, és gondoltátok:

„Felhívom apát, ő tudni fogja.”

Apám egyszer elvesztette a saját mellkasán lévő távirányítót.

Közben anyám képes megtalálni az ollót valaki más házában.

Az FBI-t nőknek kéne vezetniük.

Ez kétségtelen. Vitán felül áll.

Mindenkinek van egy barátnője, Stephanie,

aki ha kap egy korty rozét és wifijelszót,

32 perc alatt megtalálta volna Oszama bin Ladent.

Megmondtam volna a keresztnevét, a szakálla hosszát.

Erre ő: „Abban a homokozóban van. Nyomás!”

Imádom a gyilkosos dokumentumfilmeket.

Tényleg. Komolyan.

Mindig a lányoknak jön be,

mert a pasikat lefoglalja a gyilkolás.

A legtöbb sorozatgyilkos férfi.

A legtöbb férfi.

Bárcsak sorozatgyilkos lehetnék,

de azonnal elkapnának.

A zsaru csak besétálna,

kihúzna egy hajszálat a seggéből, és így szólna: „Már megint Hannah Berner.

Ezúttal póthajjal. Érdekes.”

Bár a következő dolog vitatott, de hadd magyarázzam el!

A stand-uposok olyanok, mint a sorozatgyilkosok...

Mindenki pipa.

...mert nem kell jól kinézni ahhoz,

hogy röhejesen jóképűnek tartsanak a művészetedben.

Gondoljatok bele! Ted Bundy a sorozatgyilkosok szexszimbóluma.

Apró, ijesztő szempár, összenőtt szemöldök.

Ha elkezdene a barátnőd mögött táncolni a bárban, te rögtön...

Emlékeztek a dörgölőzős táncra?

Őrület volt!

Őrült idők jártak.

Táncikáltunk a bárban, jött egy Akon-szám, mi meg így nyomtuk...

Még a szöveget sem tudtuk, de azért próbálkoztunk.

Aztán hirtelen forróságot éreztél hátul.

És van ez a fura szabály, hogy nem nézhetsz hátra.

Ezt ki találta ki? Isten ments, hogy odanézzek, ő meg...

Szóval csak folytatod.

És közben rettegve

próbálsz szemkontaktust felvenni egy lánnyal.

Nem is kell ismerned.

Találsz egy lányt, és: „Mi a fene van?”

Milyen figurákat toltam akkoriban?

Szerintem csak így csináltam.

Aztán ránézel, és a csaj halál komolyan veszi.

Olyan komolyan, hogy így csinál...

Mire te: „Nem, köszi. Pisilnem kell. Nem, köszi.”

Emlékeztek a tanárokra?

Azt mondták: „Hagyjatok helyet Jézusnak!”

Ez mit jelent? Hogy Jézus jönni akart táncolni?

„Változtassuk a vizet borrá!”

De milyen volt mindez férfi szemszögből?

Enyhén felálló dákóval sétáltatok be a klubba,

aztán beálltatok a lányok mögé?

„Jaj, elszökött.

Jaj, ő is!”

Mindenkit megbökdöstetek?

Az egyetlen előnye az volt, hogy ha nyakon bökött,

akkor tudtad, hogy magas a srác.

Profi tanács.

Ha itt bököd: „Menj a...!”

Szóval nekünk, stand-uposoknak nem muszáj jól kinéznünk,

hogy röhejesen jóképűnek tartsanak a művészetünkben.

Például én egy valóságshow-ban hatos volnék.

De stand-uposként 27-es, oké?

Köszönöm.

Köszönöm.

Én volnék a humor Gisele-je...

ha nem tudna jujitsuzni,

és enne rendesen.

Én vagyok a legszebb humorista nő...

Matt Rife-on kívül.

Köszönöm.

Bár az ajkam igazi.

Tudom, mit gondoltok. „Hannah. Te tökéletes vagy?”

Konkrétan takony van az államon.

Ami azt illeti, nem tudtam, hogy mindig ilyen jól nézek ki,

amíg el nem olvastam egy cikket,

hogy az igazán szép emberek nem is tudják, milyen jól néznek ki.

Mert őket dicsérik legkevésbé,

hisz annyira nyilvánvaló, milyen jól néznek ki.

Én meg: „Most már mindent értek.”

De nem vagyok ám mindig dögös.

Csak néha. Tisztázzunk valamit! Nem mindig.

És erre nem mindenki volna képes ám!

Megállom a helyem a vörös szőnyegen,

de simán kiküldhetnek a sarki kisboltból is.

Sokszínű vagyok.

Változó, hogy mennyire vagyok dögös.

A világítástól függően lehetek Caitlyn Jenner műtét előtt vagy után.

A ciklusomtól függően.

Nem akarok mindig dögös lenni.

Ha mindig az... Ha mindig ilyen volnék,

szörnyeteggé válnék.

Megan Fox mindig dögös.

Őrület az a nő!

Semmi gond nem volt vele.

Erre ő: „Hozzámegyek egy Machine Gun nevű sráchoz.”

Ezt csinálják a mindig dögös emberek.

Velem azonosulhattok.

Tudom, mire gondoltok. „Hannah, hogy lettél ilyen magabiztos?”

A trükköm a következő.

Nem nézek tükörbe.

Mert kit érdekel a tükör?

Ébredés után semmi szükséged a téged lehúzó, fölös információkra.

Felébredek, és nem nézek tükörbe. Tudom, hogy nézek ki.

És ez a legszebb fotó, amit valaha lőttem egy Párizs-filterrel.

Én persze: „Ő az.”

Aztán kisétálok a nagyvilágba.

Senki nem mond semmit, én meg: „Hát persze.”

De nem, időnként kapok olyan megjegyzéseket,

amik megingatják az önbizalmamat.

A fősulin a szobatársam közölte, hogy hosszú a törzsem.

Nem tudtam, mi az a törzs.

De ránéztem a másik lányra,

és megkérdeztem: „Ez...” Mire ő: „Tényleg hosszú.”

Aztán rájöttem, hogy amikor belépek valahová,

mindenki összesúg: „Itt az a nyomi törzsű Hanny!”

Aztán egyszer elmentem egy randira.

Egy rövid ruha volt rajtam.

Besétáltam.

És istenre esküszöm, a fickó ezt mondta:

„Te aztán masszív vagy!”

Én meg: „Tessék?”

Mire ő: „Nem, nem, csak... Jó izmos a lábad.”

Mire én: „Mi vagyok? Egy ló?

Versenyezzünk? Lecsekkolod az ínyemet?

Ki lovagol meg kit ma este?”

Még úgy hat hónapig jártunk.

Megkért, hogy legyünk exkluzívak. Erre én: „Nem.”

Nem számítottatok ma este lovas viccekre, mi?

De volt egy pasi, aki megnevettetett.

Azt mondta, a térdem úgy fest, mint Voldemort.

Akkor ne nézz rá!

Ránéztem, és azt gondoltam: „Ez poén.”

Eltalálta. Nagyon ült a dolog.

Gondoltam, visszaírok neki valami vicceset:

„Ha kiakadsz pár hurkán a térdemen,

hogy bírsz majd el ezzel a puncival?”

Letiltott. Én nyertem.

Köszönöm.

Köszönöm!

Tutira beleég az agyatokba,

úgyhogy ennyit a ma estéről. Bocsi.

De nem, srácok, nem ez volt az első álmom.

Bohóckodni a színpadon.

Az első álmom az volt, hogy profi teniszező legyek.

Kösz, hogy megtapsoltátok a halott álmomat.

Végül a Wisconsini Egyetemen teniszeztem.

- Hajrá, Badgers! - Hajrá, Badgers!

A női teniszcsapatot akkoriban eléggé lenézték.

Kénytelen voltam egy focistával járni.

Csak azért csináltam,

mert nagydarab volt.

Volt vagy 207 centi.

Sosem mondta, hogy: „Jó izmos a lábad.”

Azt mondta: „Olyan pici vagy!”

Én meg: „Tudom!”

Beálltam egy ilyen pózba, hogy...

Rendszeresen felkapott.

Egy átlagos pasi nem kapkod ám fel engem.

Ha mégis, akkor az komoly erőfeszítés...

De ő konkrétan csak átvetett a vállán, és körbehordozott.

Cynthia Erivónak éreztem magam.

Mindig ledobott a kanapéra,

én meg a vártnál mindig kicsit hangosabb puffanással landoltam.

Gondoltam: „Úristen, törött a kanapéd. Eszem megáll!”

De sötét volt szegény. Végtelenül sötét.

Nem ő tehetett róla. Sérült az agya. Tudjátok, mi az a CTE?

Egy csomószor fejbe vágnak, és aztán megdugsz egy Kardashiant.

Nem jó.

Azt mondja: „Te jó ég!”

Nem, az egyetemen végig jótékonykodtam a CTE-seknek. Nagyon jó ember vagyok.

Nem, tényleg sötét volt.

Próbáltam nem törődni vele.

De egyszer durva helyesírási hibát vétett.

Csak sms-eztünk.

Gondoltam, ez túlmutat rajtam. Ki kell állnom a nőkért.

Válaszoltam neki: „Ezt nem...

úgy kell ám írni!”

Mire ő: „Tyű! Kidőltem az edzéstől.”

Én meg: „Ha elfáradtál, ne írj hozzá extra betűt!”

De jól éreztük magunkat. Sokat smároltunk.

De sosem akart továbbmenni velem.

Ami baj, mert nem az eszéért voltam vele.

Egy ponton rákérdeztem: „Hé, valami baj van?

Túl kicsi vagyok?”

Azt mondta: „Nem, tökéletes vagy.

El kell mondanom valamit.