Moon, 66 Questions (Σελήνη, 66 Ερωτήσεις)

Amikor beleszeretünk valakibe,

az illető valóban olyan, mint amikor beleszeretünk.

Persze az más, ha később már nem lehet önmaga.

Az ugyanis, akibe beleszerettünk, és a szerelem prizmáján át láttuk,

olyan valójában is.

Később már maguk sem bírják elviselni, hogy ilyen jók.

Biztos nem baj, hogy helyet cseréltünk?

Nem, szeretek az ablaknál ülni.

Szeretek látni dolgokat.

Rég jártál itt utoljára?

Igen, nagyon régen.

És? Örülsz neki?

Nem igazán, őszintén szólva.

Nem kellemes dolog miatt jöttem vissza.

Elnézést, nem akartam kellemetlen témát érinteni.

Semmi baj.

Én magam sem igazán értem, mi történt.

Egyszer csak felhívtak, és azt mondták, hogy eltűnt.

Nem találják sehol.

Végül egy barátja talált rá a kocsijában, teljesen kiszáradva.

Senki sem tudja, hány napja volt ott.

- És... Mi lett vele? - Kórházban van.

- Jó, mert azt hittem... - Igen, tudom.

Nem értettem, kivel történt ez?

Apámmal.

- Apáddal? - Igen.

Csak mert úgy beszéltél róla...

Azt hittem, nem áll hozzád közel.

Mit jelent az, hogy "közel áll"?

Beszélő viszonyban vagytok?

Nem.

De igazából sosem beszélgettünk.

Az mit jelent?

Azt, hogy nem beszélünk.

Mondjuk úgy, hogy kommunikációs problémánk van.

Úgy értem, már kiskorom óta.

Én szóltam hozzá, de ő nem...

Kérdeztem, de ő nem válaszolt.

Elég fura helyzet.

Hatalmas köztünk a távolság.

Tipikusan úgy hangzik, mint egy mindig elfoglalt apa.

Nem tudják kimutatni a szeretetüket a gyerekeiknek.

Igen.

Próbálok aludni egy kicsit, ha nem bánod.

HOLD, 66 KÉRDÉS

Ülj le oda! Megoldom.

Ülj be kényelmesen! Hosszú még az út.

EGY FILM A SZERETETRŐL, A MOZGÁSRÓL, A FLOW-RÓL

Szia, Parisz!

Artemisz?

Leülhetek?

Mennem kell.

- Miért? - Miért?

Zavarban van.

Túl félénk veled. Olyan, mint egy gyerek.

Fáj?

Egy kicsit.

Június 19. Gena Rowlands születésnapja.

Nulla látogató.

A hűtő még mindig bűzlik, pedig mindent kidobtam.

Az orvos tegnap megint a kedvenc szövegét mondta:

"A rendszer megtámadja a rendszert. Ez az autoimmun definíciója."

Megkérdeztem, miért.

Fura otthon lenni.

Hiába változott meg Parisz, én úgy érzek, mint régen.

Mintha kínos helyzetbe hoznám.

Anya nem veszi fel.

A Hold másfél napos.

Háromszor 20 hasizomgyakorlat a víz alatt,

és még három sorozat fenékre.

- Komolyan? Három? - És aztán egy kis cardio itt kint.

Nem lehetne a vízben? Hőség van!

- Tizenöt. - Nem érzem jól magam.

Tizenhat! Már csak négy van, ne ájulj el!

Tizenhét.

Tizennyolc, tizenkilenc...

Húsz!

Ezt minden nap kell csinálnunk?

Egy hónapig, különben nem ér semmit.

- Bejössz, vagy csak nézed? - Utóbbi.

- Miért, drágám? - Nem szeretnék vizes lenni.

Ki ne akarna úszni júniusban?

Eltelik egy egész hét, én meg éjjel-nappal a telefonomat bámulom.

Megszállottan! Bepánikoltam, hogy mit írjak neki.

Ez akkoriban volt, amikor megtudtuk, hogy visszajöttél.

Emlékszem barátaink fantasztikus, utánozhatatlan stratégiájára.

"Elnézést, hogy zavarlak, de rossz érzésem van. Jól vagy?"

Mintha azt mondanád, te is a szorongásom része vagy.

És nem válaszolt! Semmit! El tudod képzelni?

- Tudod, hogy nem szokott. - Hogy érted?

Parisz, bejöhetek?

Még nem.

És most?

Most!

Jó így?

Kérsz még egyet?

Igen.

Maradjak vagy menjek ki?

Menj ki!

Hogyan fog segíteni neki?

Ha azt mondjuk, 8-kor kávézunk, és te 9-kor jössz, az tiszteletlenség!

Ő döntött úgy, hogy a semmi közepén építi fel a házát. Itt van!

Folyton zsörtölődsz.

- Jó estét! - Jó estét!

Kosztasz vagyok, a beteg öccse.

- Jó napot! Angelosz. - Ő a beteg.

Örvendek. Parisz?

A húga vagyok, Anna.

Mennyi szúnyog van itt! Ősidők óta.

- Szeretné megnézni az MRI-t? - Előbb megnézném a beteget.

Ha kell az MRI, szólok.

Ő Artemisz, a lánya.

Hol csináljuk a gyógytornát?

Itt!

Van hely bőven.

Hogy mi is lássuk. A lányának is meg kell tanulnia!

- Jó. - Meg kell tanulnia.

- Arrébb tegyük? - Sztamatisz!

- Óvatosan! - Óvatosan emeljétek!

Nagyon drága volt.

Rajta!

Lassan!

Óvatosan, Artemisz!

- Ide? - Óvatosan!

Jó. Angelosz...

Ahol neked kényelmesebb.

- Itt jó lesz, ugye? - Igen.

Mellette kell maradnunk.

Milyen jó matrac!

Szerintem itt jó lesz.

Remek.

- Nagyon erős. - Mindig is elég fitt volt.

Ha sclerosis multiplexben szenvedsz, nem tudod kontrollálni az erődet.

A mozgáskoordináció nagyjából elveszett.

Mint minden autoimmun betegségnél, a kulcs a pszichológia.

Az emberek rejtélyesek.

Megpróbálunk járni, Angelosz?

Igen.

Parisz, benne vagy?

Mondjuk.

Próbáljunk meg felállni.

Jól vagy?

Megpróbáljuk? Jó.

Csak szépen lassan.

Próbáld megint összekulcsolni a kezedet,

mint az előbb.

Úgy.

Most nyújtsd ki, amennyire csak tudod!

Jó, most vegyél egy nagy levegőt,

és ülj fel a segítségemmel!

Szorítsd meg jó erősen!

Ez az.

Nagyon ügyes vagy.

Jól van.

Szuper.

Ha készen állsz, átfordítunk térdre,

hogy együtt fel tudjunk állni.

Tedd hátra a kezed!

Ezt ide.

Jó. Lélegezz nyugodtan, bízd rám a lábaidat!

Próbálj lassan átfordulni!

Jól van.

Tökéletes.

Együtt csináljuk.

Szép munka. Bravó!

Lélegezz!

Nagyon jól csinálod.

Segítek a lábaddal.

Helyezd át a súlyodat a bal kezedre, és add ide a jobb kezedet!

Pontosan.

Lélegezz nyugodtan, nincs semmi baj!

Itt vagyok, foglak.

Ez az, irányítsd a gondolataiddal. Bravó!

Bizalom kell hozzá.

Ez az.

Ha kész vagy, támaszkodj rám, és együtt felállunk.

Helyezd át a súlyodat a karodra és a jobb lábadra!

Szép munka.

Fogd meg a nyakam!

Egy lépést lépj előre!

Bal láb! Nagyszerű. Menjünk le a matracról!

Angelosz!

- Nem baj, ha mi is tegeződünk? - Nem.

Megmutatnád ezeket a gyakorlatokat Artemisznek is?

- Nem olyan egyszerűek. - Persze.

Meg kellene tanulnia.

Akárki is viseli majd gondját, jobb, ha ismeri...

ezeket a gyakorlatokat.

Akkor figyeljünk!

Egyenesedj ki, lélegezz, támaszkodj rám! Kiváló.

Menjek oda?

Bravó! Sikerült.

Jól van.

Artemisz, megmutatom,

hogy lenne a legjobb, hiszen ti közel álltok.

Nyugodtan megölelhet.

Tedd a kezed a medencecsontra!

A másikat is. Ez az.

Most tedd a bal kezed...

Artemisz karjára. Nagyon jó.