A Good Person

Herman William's mesterművében

a vasútmodellgyűjtés örömeiről

azt írja: „Sok-sok boldog órát töltöttem

elveszve a saját magam által létrehozott világban.

A vasútmodellrajongók számára

létezik egy titkos világ: a rendszer és szimmetria világa.

A pincéink és padlásaink sarkába fészkelve

uralkodunk egy olyan világon, ahol a hobbista szerepe a mindenható teremtőé.

Ott, az 1:87 méretarányú világban,

a szomszédok mindig kedvesek,

a szerelmesek mindig összejönnek,

és a vonatok olyan távoli helyekre visznek minket,

ahová mindig is el akartunk jutni.”

Az életben, persze…

semmi sem ilyen egyszerű.

Együtt!

Még, Allie!

Nem!

Túl részeg vagyok ahhoz, hogy emberek előtt énekeljek.

De mi szeretünk! Légyszi!

Én meg szeretném, ha így maradna.

Ez a csodálatos, kedves, cuki vőlegényemnek, Nathannek szólt…

aki nagyon szereti ezt a dalt.

Baba, nem akarsz idejönni?

Nem.

Menj már!

Gyere! Ez az eljegyzési bulink.

Nagyon félénk.

Nathan!

Gyerünk!

- Tetszett? - Elképesztő volt.

Hellóka…

Csak annyit mondanék, hogy ezt a dalt játszotta el nekem

a legeslegelső randinkon,

egy csodaszép, antik zongorán, amit egy üres bár eldugott sarkában talált.

- Ez az, csajszi! - Gyerünk!

- Mindig eladással zárd az üzletet. - Ennyi! Üdv a családban!

- Allison! - Igen?

Életem minden kedves emléke hozzád kötődik.

Vannak, amik csak apró másodpercek.

Ahogy becsukod az egyik szemed,

mikor nagyon fókuszálsz valaminek az ízére.

Tényleg ezt szoktam. Így szoktam csinálni…

- Hihetetlen, hogy tényleg megtörténik. - Megtörténik, édes!

- Hála Istennek! Szeretlek! - Szeretlek!

- Oké. - Hé…

- Igyatok, szívjatok, szórakozzatok! - Igen.

És ha Chippel akartok kufircolni, legalább 11 gumit húzzatok rá!

Szinte még szűznek számítok.

Csak viccel.

Ne már, kicsim! Csak semmi teló!

Az esküvőnk után szabályoznunk kell az ágyban telózást.

Fogd be! Te vagy tízszer többet lógsz a telódon nálam,

öreg rozsdás furgonok után kutatva.

Egy 67-es, vászontetős Bronco műalkotásnak számít, kicsim.

Nem furgonnak.

Én a művészetet nézem.

Mint ez a hátsó.

Totál betéptem attól a gumicukitól, amit adtál.

Mi a picsa volt az?

- Még mindig nem érzem a bokámat. - Nem is kell ehhez a bokád.

Igen, de szeretem érezni a bokámat.

Gyere, adj egy csókot!

- Hé, kicsim! - Igen?

Ez a bizarr doki az eladási listámról

nyomul rám Instán.

Talán félreértette a viselkedésed.

Mi van? Ne már! Mintha ilyen lennék!

Belépek, és szinte lobogtatom az eljegyzési gyűrűmet.

Mindig azt mondod: „A flörtölés a munka része.”

Valaki egyszer félre fogja érteni.

Nagyon lájtos flörtölés.

- Oké. - Tényleg az!

Ez csak… olyan mint a sushi egy mosollyal,

csak hogy megírja azt a kurva receptet,

én meg zsebre vághassam a zsíros bónuszt, és aztán…

te meg én talán egy nap be tudnánk költözni a városba.

Ha nem jutunk előbb a pokolra.

Most ezt miért mondod?

- Ne már! - Bocsi!

Pont ezért nyomom a Humirát…

csak nem kerülök a pokolra közepesen súlyos - súlyos psoriasis miatt.

Ne már! Az annyira nem lenne fair!

- Aha. - Fogd be!

Hé, ez csak a dobbantó, édes.

Tudom.

Szerinted túl késő az űrhajós sulihoz?

- Most mi van? - Semmi.

Lehetnék profi táncos.

- Necsi! - Tényleg.

Ilyen jól nyomod?

Várj, hadd álljak fel! Sokkal jobban megy állva.

- Oké. - Sokkal jobban megy állva.

- Mehet? - Aha.

- Ez melyik műfaj akar lenni? - Nem t'om, de a testem irányít…

Gyerünk! Ez modern, nem? Ez a…

Ezek profi mozdulatok.

- Azta! - Úgyhogy örülnék,

- ha komolyan vennél. - Nagyon komolyan veszlek.

Aztán valami ilyesmi lenne a végén,

de nem mutatok többet, mert még nincs teljesen kiforrva.

És a profi táncos fáradt, és szeretne összebújni.

Nyugodj már le, baszki!

Eskü, azóta csinálják ezt az utat, amióta az eszemet tudom.

Mikor lesz kész New Jersey?

- Jó munkához idő kell. - Soha.

- Jut eszembe, mizu Ryannel? - Úgy érted, a leendő unokahúgoddal?

Atyaég, mennyire helyes!

Az egyetemi edző azt mondta, jövőre kezdhet.

- Komoly? - Tizenkilenc gólt lőtt az előző idényben!

- Mondd el! - Azta! Atyaég!

Tuti nagyon büszkék vagytok rá. Hihetetlen, hogy még nem is láttam.

Bocsi, hogy még nem jutottunk le Nathannel.

Nem gond, messze vagyunk.

Megpróbálunk többet jönni most, hogy apánk öregszik.

Nos, apátokkal csak párszor találkoztam, de…

azt nem foghatjuk a távolságra.

Ez totál őrültek háza. Bocsi!

Mesélj azokról a menyasszonyi rucikról!

Könyörgöm! Alig aludtam éjszaka miattuk.

- Fogd be! - Olyan jó fej vagy.

Nem az. Csak azt hiszi, hogy miután megnéztük a ruhákat,

kocsmatúrára megyünk, pedig igazából színházba.

- Tényleg? - Dehogy!

Azt mondtad, foglalni kellett volna.

Majd megnézünk valamit, amire senki nem kíváncsi.

- Szuper! Ez nagyszerű! - Ugye?

Nézd, végre megnyílik az út!

Nem biztos, hogy belefér az időbe, hogy színházba is vigyelek titeket,

de mindjárt lecsekkolom.

Oké, szóval azt írja…

Itt is vagyunk!

Olyan korán van még.

Nos…

jobb fél órával előbb érkezni,

mint egy percet késni.

Papa, te videójátékoztál valaha?

Nem.

Ott az a tökéletes kis agyad idebent,

és te meg tönkreteszed ezzel a baromsággal.

Oké.

Nathan.

Nathan nagybácsi az, vedd fel!

Miért hívhat engem?

Vedd fel!

Azt hittem, már nem beszélünk.

Nathan!

Épp itt ül velem a kocsiban Ryan.

Épp most teszem le a sulinál.

Mindjárt visszahívlak!

Igen, hallottam, amit mondtál. Mindjárt indulok oda.

Csak leteszem őt, oké?

Látod, nem is volt olyan nehéz.

Anya mindig azt mondja, bárcsak kijönnétek egymással!

Mennem kell, édesem.

De ultragáz ilyen korán bemenni.

Sajnálom!

Én…

Én jövök ma érted.

Miért nem anya? Azt mondta, ma már visszajönnek, nem?

Nos…

- Nem tud jönni. - Oké, írok majd neki.

- Oké. - Oké, szia!

Mondd, hogy szeretsz!

Szeretlek, papa.

Én is szeretlek.

- Szia! - Szia!

Anya, annyira fáj a fejem!

El sem tudom mondani, mennyire fáj a fejem.

- Megnyomnád újra a morfiumot? - Nyomom.

Nyomom egy ideje, de semmi sem történik.

Francba, igazad van, kiürült. Kérnünk kell még.

- Szólnunk kell a nővérnek… - Miért nézel így rám?

Hogy?

- Ennyire gáz? Ilyen rosszul festek? - Nem, csak fel van dúlva, életem!

Feldúlt, mert végigizgulta az éjszakát.

Oké. Ez a markológép csak úgy kitolatott az út közepére.

- Tudom. - Nem tudtam, mit tegyek.

Tudom, de ne is aggódj emiatt most!

- Igaz, Nathan? - Persze.

Csak a gyógyulásra koncentrálj! Csak erre gondolj most, oké?

- Ugye, Nathan? - Persze.

Bocs a zavarásért, de itt a rendőrség a vérmintáért.

Biztos, hogy nem! Most nem alkalmas!

- Nagy fájdalmai vannak. - Jöjjenek vissza, most tért magához!

- Mit keres itt a rendőrség? - Sajnos nem lehet.

A törvény szerint minél előbb le kell vennünk a mintát.

Megvártuk, míg stabilizálódik, de egy ilyen balesetnél

- muszáj tesztelnünk… - Miről beszél?

- Nem az én hibám volt. - Nem tud róla.

Nem az ő hibája.

Halálos áldozatokat követelő balesetnél nekünk…

Még nem tud róla.

- Halálos áldozatok? - Még nem tud róla!

- Maga idióta! - Picsába!

- Nem tudott róla. - Anya, mi történik?

- Sajnálom, drágám. - Miről beszél?

Nagyon sajnálom.

Nathan?

Nathan, mi folyik itt?