Isabel Preysler: My Christmas (Isabel Preylser, mi Navidad)

Ha visszatekint a manilai karácsonyokra,

mire emlékszik?

Szép emlékeim vannak.

Nagyon szépek.

Igen, mert a Fülöp-szigeteken

a spanyol közösség a háromkirályok napját is megünnepli.

Készült fotóm Menyhérttel,

mert január hatodikán kaptunk tőle ajándékokat.

És emlékszem, miután vásároltunk anyukámmal,

egy tűzoltóautót láttam elhaladni, rajta a Mikulással.

A Mikulás cukrot dobált a gyerekeknek.

Ledöbbentem.

„Nézd, a Mikulás!"

A tűzoltóautón utazó Mikulás képe

beleégett az elmémbe.

Mert ekkor láttam a Mikulást először.

AZ ÉN KARÁCSONYOM

Mostanában nagyon csendesen élek.

De nekem így tetszik.

Így jó.

Az elmúlt pár évben folyamatosan utaztam.

Szinte több időt töltöttem a levegőben, mint a földön.

Most már viszont

tudom, hogyan hozzak jobb döntéseket, mint néhány éve.

Belégzés, és fel!

Fel, fel, fel!

Előre nézz, Puri! Ne így!

Úgy! Nyújtózzatok!

Most hajoljunk előre,

és engedjük hátra a karunkat!

Most kinyújtom a jobb kezem.

Nyújtsátok ki a gerinceteket, legyen párhuzamos a padlóval!

Kilégzéskor maradjatok ebben a pózban és húzzátok vissza a karotokat!

- Ez új, Chus. - Felfelé nyújtjuk a karunkat!

- Tessék? - Ez új.

- Nem új! - Ó!

Én sem emlékszem rá.

- Csak elfelejtettétek! - Tessék?

Isabel, próbáld meg ezt a térdeddel…

- Ne hajlítsd, nyújtsd! - De nem hajlik a térdem!

- Tudom. - Nem megy teljesen le.

Neked mindig sikerült.

- Nem. - Ó!

Nekem a jóga hosszú évekig nagyon fontos volt,

amíg tudtam csinálni.

Belégzés az orron át!

De mikor Miguel megbetegedett,

abba kellett hagynom, mert két hónapig kórházban feküdt.

Minden nap bementem hozzá, úgyhogy abba kellett hagynom a jógát.

Utána pedig nem kezdtem újra.

Jó, tökéletes.

- Ez izgalmas. - Nézzük, hogy…

Kicsit elhasználódtunk, de…

Kicsit rozsdásak vagyunk.

- Recsegünk-ropogunk. Rozogák vagyunk. - De…

Lehet olyat mondani, hogy rozoga?

Elhasznált, öreg és rozoga, mikor…

Az, ugye? Fantasztikusak vagyunk!

Isabel, mondja,

miért olyan fontos önnek, hogy karácsonykor minden hibátlan legyen?

Nagyon fontos.

Csak gondolja át! A barátaimnak rengeteg karácsonyi vacsorát rendezek.

A háznak tökéletesnek kell lennie.

Jó reggelt, fiúk!

- Üdv! - Jó reggelt!

Hogy van? Tudott pihenni a tegnapi után?

Az asztalterítőknek, a terítékeknek, mindennek tökéletesnek kell lennie.

Elías, tegnap beszélgetés közben szóba került valami fontos.

A poharak. Mindegyiket meg kell néznünk.

Nem akar repedtet látni. Tökéletesnek kell lenniük.

Nézzük meg őket és cseréljük ki a sérült darabokat!

- Rendben. - Jó.

Sok munkámba kerül, hogy minden tökéletes legyen.

De mindig akad, ami nem megy terv szerint, igaz?

Volt egy sofőröm, aki 35 évig dolgozott nálam.

Azt mondtam: „Nem tudom, mihez kezdek majd, mikor Francisco kilép."

A lányaim azt válaszolták: „Anya, ne aggódj, nem élhetsz nélküle,

de mivel ő sem élhet nélküled, így ez teljesen rendben lesz!

Rá mindig számíthatsz."

De nem így lett. Francisco nyugdíjba ment, helyette jött Rafael.

Az igazság az, hogy ő is mindent nagy szeretettel csinál.

- Üdv, hogy van? - Hogy van?

- Jó reggelt, Rafael! Hogy van? - Hogy van, Macarena?

- Remekül. - Minden rendben?

Minden rendben.

Az asszonyom küldött.

- Máris hozom. Egy pillanat! - Nagyszerű. Köszönöm.

Tessék, Rafael!

Kiváló. Pontos, mint mindig.

Igen. Tessék!

- Nagyon szép. - Elbűvölő.

- A kezdőbetűkkel… - Csodás.

- …amiket kiválasztott. - A nagyságos asszony választotta.

Magánemberként azt mondanám, hogy Isabel asszony maximalista.

- Majd én hozom. - Köszönöm.

Remélem, tetszik neki.

- Biztosan. Köszönöm! - Köszönöm, Rafael!

Igen kedveli, amikor megteszed, amire kér.

Nekünk ezek a dolgok jelentéktelennek tűnhetnek,

de számára létfontosságúak.

Isabel, mondja, hogyan választ karácsonyra ruhát?

Idővel változott a stílusa, vagy mindig ugyanúgy öltözködött?

Nos, mindig olyan ruhákat választok, amikről úgy vélem, illenek hozzám.

Sosem voltam nagyon modern, és sosem követtem az irányzatokat,

mint például a lányom, Tamara.

- Üdv, Cris. Hogy van? - Hogy van?

Nagyon jól. Hoztam pár dolgot, hogy felpróbálja.

- Megmutatnám ezt az Armani blézert. - Lenyűgöző.

Hadd nézzem!

- Csodás! - Giorgio annyira szereti önt!

Nagyon örültek, amikor néhány összeállítást kértem tőlük.

De ez egy kicsit nehéz.

- Imádom Giorgiót. - Én is.

- Ez… Igen. - Csodaszép, de nagyon nehéz.

- Hímzett szövet. - Olyan nehéz!

Itt egy másik, Fernando Clarótól.

Készítettek néhány flitteres sztreccsruhát is.

Mindenféle színben, teljesen testre simuló.

Igaz, de az csodás alakú lányokra való.

Nos, Isabel, úgy értem…

- Nem, komolyan… - Csodásan nézne ki bennük!

- Ez nagyon fiataloknak való. - Ez valami…

Ők készítették…

- Nézze ezeket a csodás flittereket! - Ezt is?

És ezen is vannak flitterek.

- Ez jobban nyúlik. - Igen.

- Ördögi. - Csodaszép.

Itt van ez is.

Kicsit merész.

Igen, egy vacak napra!

Mit gondol?

Nos, a színe határozottan…

Ezt az ékszerkollekciót RABAT küldte.

A szoknya szélesedik, ugye?

Igen, a Dior New Look szoknyavonalát követi.

- Szerintem… - Lássuk a gyűrűket!

- Túl nagyok önnek. - Igen.

Mindegyik. Olyan aprók az ujjai!

Engedjen meg egy személyes kérdést!

Hogyan érinti, mikor azt hallja, hogy Isabel Preyston rejtélyes nő?

Őszintén szólva, nem is tudom. Nem látok itt semmi rejtélyt.

Volt egy barátom, Jean Louis Mathieu, aki mindig azt mondta:

„A nők hajlamosak elveszíteni rejtélyességüket

és fogalmuk sincs, hogy az milyen fontos.

De te mindig sikeres leszel, mert téged körülleng a titokzatosság."

Nem láttam magamon semmi rejtélyeset. Egyáltalán.

Biztosíthatom, hogy egyáltalán nem szándékos.

Ezeket a dobozokat kell felvinnünk.

- Mindegyiket? - Igen.

Rendben.

- Viszem ezeket. - Jó, vigye!

Én viszem ezt a nehezebbet.

Rendben.

- Ide tegyük őket? - Igen, persze.

Rendben, nagyszerű.

Talán egy kicsit arrébb.

- Még maradt pár. - Rendben.

Valahányszor az emeleten vagyok,

minden ott történik.

Az egész háztartást vezethetem a galériáról.

Hallom a gyerekeket a szobáikban,

mert az összes gyerekszoba a galérián kapott helyet, körben.

Nézzük csak… Ana, hány éves vagy?

- Hány éves? - Egy.

- Egy? - Egy.

- Egy meg egy? - Egy.

- Egy meg egy? Kettő? - Egy meg egy az kettő.

Az öt gyermekem nagyon közel áll hozzám.

Szia, kicsi, mi a neved?

- Ana. - Ana.

- Kicsi Ana. - Ana…

Ana és Tamara imádják egymást.

Mondd, mi ez?

Mert együtt nőttek fel.

Ez…

Igen, mi ez?

Emlékszem, mikor kicsi voltam,

mindketten elbújtunk anya szobájában egy függöny mögött,

és egy kis házat festettünk a falra.

Mikor anya rajtakapott,

úgy leszidott, hogy azt nem felejtem el.

Nem olyan régen

láttam, hogy a gyerekeim zsírkrétával rajzoltak a szobája falára.

Arra gondoltam: „Nem hiszem el! Nekem annyi!"

Aztán anya észrevette, és annyit mondott: „Rendben.

A falak újrafesthetők. Kit érdekel, hogy összerajzolták a falat?"

Erre én: „Micsoda?

Még mindig emlékszem a szidásra, amikor összefestettem a faladat,

most meg azt mondod, rendben van, a falat újra lehet festeni."

De ő most már ilyen.

Anyu!

Ő Mikey.

- Az egyik gyerek sír. - Ő Mikey. Mikey, gyere ide!

Mikey, minden rendben, kicsim.

- Hol vagy? - Gyere ide hozzám!

Gyere ide!

Ne menj sehová!

Szia, kincsem, mi a baj?

Rendben, gyere ide! Jöhetsz a medencébe. Erre gyere!

Veled akarok lenni!