Silo

Basszus!

…AZ IGAZSÁGOT, FORDÍTSD LE A TÁNYÉRODAT

MENJ A PIACRA ÉGESD EL EZT

- Szia! Épp hazafelé tartok. - Szia!

Gondoltam, benézek.

- Mozgalmas napunk volt. - Igen, az volt.

- Minden oké? - Aha.

Ügyes voltál a Tanácsülésen.

Szerintem jó irányba haladunk.

Mintha füstszag lenne.

Nem ízlett a leves, úgyhogy megmelegítettem egy pizzát.

Oké, hát akkor…

- Jó éjt! - Jó éjt!

Maga az üzenet nem jelent veszélyt.

Inkább az az aggasztó, hogy hazudott róla.

A gyógyszer csak a múlt emlékeit törli el,

ám ha nem bízik meg az új narratívában,

abból másféle gondunk lesz.

Camille, ön a narrátor, akiben meg kell bíznia.

Nem értem, miért tart ilyen sok ideig.

Azt állította, egy-két hónapba telik.

Van 352 évnyi adatunk,

amely alátámasztja a protokoll hatékonyságát.

Az esetek nagy részében.

Amennyiben megfelelő a kivitelezése.

Hat silót sikeresen újraindítottak, beleértve az önét is, 140 évvel ezelőtt.

Ez idő alatt is voltak különálló célszemélyek.

A frusztrációja érthető.

Bár a protokoll igen hatékony,

előfordultak kivételek.

Olyanok, mint Juliette Nichols, akiknek hosszabb kezelésre volt szükségük.

Önnek, Camille, egy ilyen kivétellel akadt most dolga.

Máris sokkal jobban érzem magamat.

Az álma azt jelzi, hogy a visszatéréséről szóló emlékei

a tudatalattijában rekedtek.

Folytassa a gyógyszerprotokollt további két hétig!

Erősítse meg az őrzését, és még inkább ügyeljen arra,

hogy Nichols bizalma rendületlen legyen ön iránt!

Harminc mérföldre Cartersville-től.

Pazar volt a kilátás a Pine Mountain-i napnyugtára.

Igen, és lovakat, kacsákat és kecskéket is tartottunk.

A két buldog…

A földkerekség legmérgesebb kutyái.

Állandóan megkergettek minket a kaputól a házig,

miután leszálltunk az iskolabuszról.

Amikor kinyögtem, hogy az egyetem Buldogjainak leszek a kabalája…

Inkább hagyjuk!

- Miért? - Mert annyira nevettél, hogy…

hogy bepisiltél.

Nem lehettem valami jó testvér.

Anyát Grace-nek hívták.

Apát…

Williamnek.

Bocs, én…

Sajnálom, Donald, de…

nem tudom, mit mondhatnék.

Nem kell.

Nem kell. Én kérek bocsánatot!

Bassza meg!

Minden rendben?

Általában nem káromkodok az automatákra.

Ne szabadkozzon!

Egyébként ez a gép már hónapok óta rosszalkodik.

Az jó.

Hagyja csak!

Minden rendben?

Igen. A húgom van itt.

Vagyis csak a teste.

Ott ülök egy olyan ember mellett, akivel az utóbbi 30 évben

mindennap beszéltem, de most úgy néz rám, mint egy taxisofőrre.

Ön Daniel.

Már vártuk önt. Én Victor Crnkovich vagyok.

Charlotte orvosa.

- Üdv! - Üdv!

Örvendek.

Sajnos én vagyok az oka, amiért a húga nem emlékszik önre.

HUGH HOWEY KÖNYVSOROZATA ALAPJÁN

A SILÓ

Tehát a gyógyszer

amolyan felvonóhidat képez önmaga és az emlékei között.

Ez a biztonsági rés a kettő között, ha úgy tetszik.

Ha sokáig használja, a híd fent marad, állandósul,

sosem kapja vissza az emlékeit.

De amikor megerősödik, leállítjuk a kezelést,

leengedjük a hidat, amin átkelhet, és megválaszthatjuk…

ténylegesen megválaszthatjuk…

mely emlékeket hozzuk vissza, és melyeket nem.

A felvonóhíd gondolata az, ami nem tetszett?

Nem.

Nem is tudom. De…

Erre a beszélgetésre nem számítottam,

amikor ma reggel felkeltem.

Ha leereszkedik a híd, hogyan hozzák vissza az emlékeit?

Elmeséljük neki a történetét, újra és újra.

A történetét?

Jó.

Miért az emberek lettek a világ urai, és nem a majmok?

Nem tudom. Szembefordítható hüvelykujj…

Jobb motorikus funkciók…

- Nagyobb agy, kevesebb szőr… - Oké.

Próbáljuk meg máshogy! Miből áll egy napja?

Mostanában? Idegeneket hívogatok, és a pénzükért könyörgök.

Pontosan. Felveszi velük a kapcsolatot, történetet mond nekik.

Fog egy adathalmazt, és értelmet kanyarít köré.

Ez az emberiség lényege. Történeteket mesélünk, értelmet alkotunk.

Ez az egyetlen szupererőnk.

Ön, én, Charlotte, mind magunk írjuk a saját könyveinket.

A memóriánk pedig a belső önéletrajzunk.

Olyan információ, amit értelemmel ruházunk fel a személyiségünkhöz.

A gyógyszer kitörölte Charlotte könyvét.

Érti? Ahogy említettem,

leállítjuk a kezelést, és újra feltölti emlékekkel

azt a bizonyos könyvet.

- Emlékenként? - Emlékenként.

Szerető húg,

remek harci pilóta…

Az iráni küldetést is elmondhatja, de választás az öné.

Daniel, dönthet úgy, hogy nem bénítja meg a teljes igazsággal.

A traumával, hogy mi történt a rajával.

Akár ki is hagyhatja ezeket.

Hazudhatnék is neki?

Elhinné?

Miért hazudna?

Nem bánnám, ha elfelejtené a véleményét rólam.

Ami azt illeti, elültethet benne egy hazugságot.

De sok időbe és erőfeszítésbe kerül.

Az igazi emlékek jobban tapadnak, azok alapból ott vannak,

csak még nem látja őket.

Maradványok, tárgyak kellenek, hogy visszahozza a régi emlékeket.

Tudja, a gyermekkori tárgyak.

A test is emlékezik, nemcsak az agy.

A…

A múlt illata, a jelentőség,

amivel felruháztuk gyerekkorunk dolgait…

Ezek amolyan gyors elérésként működnek az idegpályák esetében.

A szüleink gyerekkorunkban meghaltak.

A nénikénkkel laktunk.

Nem sok holmink maradt meg.

Sajnálom. De más is létezik az adathalmazok között.

Nemcsak a neuronok és az axonok, hanem valami más.

Valami rejtélyes, például…

például a lélek.

Amit senki más nem irányíthat.

Az esetek tíz százalékában nem működik.

Ám a húga jól reagál a kezelésekre, ami bizakodásra ad okot.

Rendben? Jól van.

EGYEZMÉNY

Elnézést a zavarásért, főnök… Van itt egy nő.

Bejelentett egy eltűnt személyt,

de mindenképp beszélni akar veled.

Nem csak egyszerűen eltűnt.

Hogy hívják az eltűnt személyt?

Orla Kent.

A testvérem.

Az Ellátók vezetőjének tanonca?

Tegnap láttam őt a Tanácsülésen.

Beszéltem is vele.

- Eltűnt? - Minden este átjön hozzám,

miután végzett.

Tegnap este sehol sem volt.

Lehet, hazament, és elaludt.

Nem, akkor üzent volna.

A szüleim idősek.

Aggódnak. Így van megbeszélve.

Gyerekkorunk óta.

Nem tűnünk el, így nem kell aggódni sem.

Nézze! Tudom, hogy most elfoglalt,

sokkal jelentősebb feladatai vannak, de valami nem stimmel.

Érzem a csontjaimban.

Hazudtam a szüleimnek.

Azt mondtam nekik, hogy Orla nálam aludt.

Ma már nem hazudhatok nekik.

Oké.

Jól van.

ÜZENET CARLA MCLAIN RÉSZÉRE OSZTÁLY: ELLÁTÓK

Köszönöm.

NEM TALÁLJÁK ORLA KENTET.

ÜZENEM NEKI, HOGY SZÓLJON A NŐVÉRÉNEK!

Akár Frankenstein.

Kicsoda? Crnkovich?

Nem, én.

Arra kért, hogy…

nem is tudom, vigyek egy kosarat a húgom agyába,

tegyek bele néhány dolgot, és építsem újra a lelkét.

Hát…

Kik vagyunk, ha nem az emlékeink gyűjteménye?

Gondolom…

Figyelj! Meglátogatnám, ha nem bánod.

Én nem voltam katona, de vinnék neki csokit meg néhány újságot,

- ez a legkevesebb, amit tehetek érte. - Persze.

Daniel!

- Szia! - Helen!

- Szia! - Szia!

Ismered Anna Thurmant?

Helen Drew.

Hivatalosan még nem…

Állítólag az édesanyja érvei bombabiztosak,

amióta együtt dolgozik vele…

Helennel véletlenül randiztunk.

Nem is.