Snow White and the Seven Dwarfs

HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE

Hálásan köszönöm a stáb tagjainak megértését...

és alkotó közreműködését, amely lehetővé tette,

hogy ez a mű megszülethessék.

Valamikor, réges-régen élt egy csodaszép kis hercegnő, Hófehérke.

Mostohaanyja, a királynő...

hiú és gonosz teremtés, durva rongyokban járatta...

piszkos munkákat bízott rá...

hogy Hófehérke szépsége rejtve maradjon.

A gonosz királynő minden nap a varázstükör elé állt és így szólt...

"Varázstükröm, mondd meg nékem, akad-e párom szépségben?"

Amíg a tükör így felelt: "Te vagy a legszebb a világon!"...

Hófehérke biztonságban volt.

Szólítalak varázstükör!

Ébredj a messzi mélyhomályból!

Jöjj elő! Éjsötét széllel szárnyaljon válaszod!

Beszélj!

Fedd fel titkodat!

Mit parancsolsz, királynőm?

Varázstükröm, mondd meg nékem, akad-e párom szépségben?

Varázslatosan szép vagy, Királynő!

De vigyázz! Látok egy tündéri lányt.

Szépsége a rongyokon is átragyog.

És lám... szépséged immár halovány!

A vakmerő! Halljam a nevét!

Szája, mint a feslő rózsa...

haja, mint az ében...

bőre fehér, mint a hó.

Hófehérke...

Elmondjam a titkom?

Megőrzitek, ugye?

Csodakút az, amit szemünk lát.

Kiálts fel, mi volna jó, szíved óhaját...

míg várod, hogy csendül a szó, már teljesült a vágy.

- Úgy várom... - Úgy várom...

jöjjön értem el...

- a párom... - a párom...

- ma még. - ma még.

- Megkérlek... - Megkérlek...

az én hercegem...

- szép délceg... - szép délceg...

- legyen. - legyen.

- A vágyam... - A vágyam...

hogy két szép szemét...

- hadd lássam... - hadd lássam...

- ma még. - Még ma.

- Ó! - Üdvözöllek!

Talán félsz tőlem? Várj!

Kérlek, várj!

Ne szaladj el!

Zendül az ének, szívemből hozzád száll:

Téged szeretlek, lányka.

Hozzád hozott az út.

Lényed csodás varázsa.

Angyali bája szerelmet gyújt...

Két szép szemed sugára...

nékem mélyvizű tó.

Légy hát szívem hű párja!

Ó, lányka...

kevés e szó.

Sötét erdő mélyére csald!

Rejtőzködő tisztásra vezesd...

hadd szedegessen virágokat!

Úgy lesz, Felség.

És ott, hűséges vadászom...

Hófehérkét megölöd.

De felséges asszonyom! Az ártatlan hercegnőt?!

Hallgass!

Meghalsz, ha nem teljesíted parancsomat!

Igenis, felség.

És ha megölted a leányt...

vedd ki vérpiros szívét...

és hozd ide, színem elé ebben!

"Téged szeretlek, lányka..."

Kismadárkám!

Mi bajod?

Hol vannak a szüleid?

Talán... lehet, hogy eltévedtél.

Ó, ne sírj már!

Ne sírj! Nevess már!

Nem tudsz nevetni?

Megtanítlak.

A szüleid nem lehetnek messze.

Itt vannak!

Tudsz repülni?

Repülj! Repülj!

Nem! Nem tudom megtenni.

Bocsáss meg!

- Könyörgök, fenség, bocsáss meg! - Mi történt veled?

Ő gonosz és féltékeny! Nem ismer irgalmat.

- De... Ki a gonosz? - A királynő!

Menekülj! Gyorsan! Szaladj! Rejtőzz el!

Fuss, ahogy a lábad bírja! Vissza se nézz!

Menekülj! Menj! Fuss!

Menekülj, amíg nem késő!

Ne szaladjatok el!

Én nem bántok senkit.

Ne haragudjatok rám! Én is nagyon megijedtem.

Sötét erdőn menekültem.

Ide űzött erdő réme...

Ne féljetek, most már vége.

Mit fütyültök, ha rossz a kedvetek?

Ó! Erre jó az ének!

Kicsi szíved, ha fáj...

zengj egy dalt, ragyog újra a nyár...

a szép napsugár...

és a gond elszáll.

Ha a hangod zenél...

véget ér a homály és az éj...

friss hajnali szél...

pajkos táncra kél.

Mit segít az "ó-jaj!"...

a sírás, a sóhaj...

gyógyírt az ének ád.

Élvezd szép varázsát, báját!

Dalolj hát, kicsikém!

Rügy fakad a zöld ágak hegyén.

Nem búsulok én...

új remény int felém.

Látjátok, már nem is félek.

Erdő mélyén is megélek.

Minden jó, ha jó a vége.

De szállás kéne legalább...

egy éjre.

Puszta földön nem alhatok.

Se fenn a fán, mint a mókusok.

És nincs oly tágas madárfészek, ahová beférek.

Ti tudjátok, hol alhatnék.

Van egy hajlék?

Tényleg?

Odavezetnétek?

Meseszép kunyhó!

Mint egy babaház!

Szívesen laknék itt.

Sötét van benn.

Nincsenek itthon.

Hahó!

Bejöhetek?

Milyen fura kis szék!

És mindjárt hét van belőle!

Biztos hét kisgyereké!

És ahogy az asztaluk kinéz...

Hét rendetlen kisgyereké.

Egy csákány! Egy rongyos zokni!

Egy cipőcske!

Nézzétek ezt a tűzhelyet!

Belepte a por.

Nézzétek! Mindenütt pókháló!

Ej, ej, ej...

És ez a sok, piszkos edény!

Na lám, ott áll egy seprű!

Talán sose vették kézbe!

Mit szólhat az anyukájuk...

Talán nincs is anyukájuk...

Lehet, hogy árvák.

Szegénykék...

Kitakarítjuk az egész házat!

Hadd örüljenek, ha megjönnek!

Ti mosogassatok...

ti rakjatok rendet...

a tűzhelynek lássatok...

én majd söprögetek.

Ej, fütty és nóta szól.

Lám, így a munka dalra gyújtva szórakoztató.

Csak serényen kisseprű!

Így nótát fújva párperc múlva készen is leszünk.

Sok tányér, csésze, tál oly régen várja már...

hogy fenn a polcon úgy ragyogjon, mint a fényes napsugár...

Oh, ne, ne, ne, ne! A dézsába tedd!

Hej, mossunk gyorsan, versenyezzünk, ki az ügyesebb!

Ne alá seperd!

Hej, fütty és nótaszó...

Itt kip-kopp, kip-kopp, kip-kopp, kip, napi száz kis koppintás...

mert kip-kopp, kip-kopp, kip-kopp, kip, a hét kis törpe ás.

Te drágakő, jaj, bújj elő!

Gyere kipp-kopp kip, sok a csoda gyémánt itt.

- Gyere, áss! - Gyere, áss!

- Gyere, áss! - Gyere, áss!

Hisz a gyémánt szikrát...

hány!

Hát kip-kopp, kip-kopp, kip-kopp, kip, ha szép a nyáridő...

Lám kip-kopp, kip-kopp, kip-kopp, kip, hét törpe ásni jő.

Van sok gyémántunk csillogó...

és rubintunk is millió...

csak azt volna még tudni jó...

hogy mindez mire való...

Hej-hó!

Hej-hó!

Hej-hó! Hej-hó!

Víg dalt dalolni jó.

Hej-hó! Hej-hó!

Víg dalt dalolni jó.

Hej-hó! Hej-hó!

Víg dalt dalolni jó.

Hej-hó! Hej-hó!

Víg dalt dalolni jó.

Hej-hó! Hej-hó!

Víg dalt dalolni jó.

Nézzünk körül fent is!

Ó, milyen takaros kis ágyak!