Guillermo del Toro's Pinocchio

Amikor Dzsepettó mester elkészítette Pinokkiót,

már túl volt a fia elvesztésén.

Bár ez jó pár évvel az én időm előtt történt,

megismerhettem a történetet.

Aztán az én történetem lett.

Dzsepettó az I. világháború alatt vesztette el Carlót.

Csak tíz közös év adatott meg nekik.

De Carlo halálával az öregember élete is véget ért.

- Papa! - Igen?

- Kitalálod, mit láttam? - Mi?

- Találd ki! - Fogalmam sincs.

Repülőgépeket!

Tényleg? Nagyszerű.

- Most éppen mit csinálsz, papa? - Találd ki!

- Katonát? Varázslót? Boszorkányt? - Nem.

Nem, ki kell várnod, Carlo.

Minden jó dologhoz türelem kell.

Nem vágytak semmire.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Egymás társasága elég volt nekik.

"És az öreg boszorkány figyelmeztette a kis sündisznót:

'Ne hazudj,

vagy addig fog nőni az orrod,

amíg idáig nem ér.'"

Nőni fog az orra?

A hazugságok, fiacskám, azonnal kiderülnek,

mert olyanok, mint a hosszú orr.

Mindenki észreveszi őket, csak az nem, aki hazudik.

És minél többet hazudsz, annál nagyobbra nő az orr.

Énekeld el anya dalát, hogy tudjak aludni, jó, papa?

Rendben.

Fiam, fiam

A legszebb kincs, mim van

A nap

- Magasabbra, papa! - A hold

A tiszta, kék égbolt

És ha itt vagy mellettem A bánat a semmibe vész

Próbáld ki!

Míg itt vagy, élek boldogan

Köszönöm, hölgyeim.

A szívem így egész

Végre így egész

A tiéd.

- Az enyém? - Te vagy a kedvencem, örök vigasz

Jobb, mint a naplemente, mint a tavasz

Te vagy a mindenem

Miattad dalolok minden reggelen

És mikor a nap lemegy

Csakis véled jó

Szívem úgy szeret

Húzz, Carlo! Húzz!

- Fiam - Káprázatos munka, Dzsepettó.

Köszönöm.

A fényed árad rám

Vigyázz, Carlo!

Ha az egyik élet elvész, egy másik szárba szökken.

Mit szólnál ehhez?

Nem, Carlo. Tökéletesnek kell lennie. Teljesnek.

Látod?

Ennek hiányzik néhány pikkelye.

Drágám

Drágám

Én édes

Szép csodám

Jó éjt, papa!

Jó éjt, fiacskám!

Imádom az új cipőmet, papa!

Nagyon örülök, Carlo.

- Először a templomba megyünk, igaz? - Igen.

Szia, kiskutya!

Jó napot, Dzsepettó!

- Jó reggelt! - Jó reggelt!

Dzsepettó mester, ma befejezed a feszületet?

Megtesszük, amit tudunk.

- Hölgyeim. - Milyen elhivatott!

Igazi olasz mintapolgár.

És olyan jó apa.

Carlo, szép cipő. Kapd el!

Köszönöm, uram!

- Jó reggelt! - Helló!

- Jó reggelt! - Jó reggelt, doktor úr!

Carlo.

Dzsepettó.

Igen...

Nagyon szép, papa.

Lassan indulunk haza?

Igen, mindjárt! Küldj fel nekem még egy kis pirosat, Carlo!

Elfelejtettem megmutatni, mit találtam.

Mi az, fiam?

Mindjárt meglátod.

Tadam!

A tökéletes fenyőtoboz.

Minden pikkelye megvan.

Azt gondoltam, elültetem, és végignézem, ahogy megnő.

Aztán játékokat faragok magamnak. Mint te.

Ennél okosabbat egyetlenegy kisfiú sem találhatott volna ki.

Ugye?

Mi ez a hang, papa? Egy repülő?

Szedd össze a szerszámokat!

Gyorsan!

Hazamegyünk, vár a meleg tűz és a forró leves.

- Kaphatok kakaót is? - Persze.

Forró kakaós napnak tűnik, nem?

Igen, igen. Rendben.

Papa, mi ez?

Semmi. Biztos vagyok abban, hogy semmi, de...

Várj! A fenyőtobozom.

Később azt mondták, Dzsepettó kisvárosa nem is volt célpont.

A gépek hazarepültek a bázisra,

és a tehertől akartak szabadulni, ezért dobták ki a bombákat.

Carlo!

Ne...

Carlo.

Dzsepettó sosem tágított mellőle, és ez már így is maradt.

Nagyon keveset dolgozott. Annál is kevesebbet evett.

A templom feszülete pedig befejezetlen maradt.

Teltek az évek.

A világ továbblépett.

Dzsepettó viszont nem.

És itt lépek be a történetbe.

Tudjátok, író voltam,

és évek óta kerestem a tökéletes helyet,

ahol papírra vethetem izgalmas élettörténetemet.

Amíg aztán végre

megtaláltam.

A szentélyem.

Az otthonom.

Itt végre megírhatom az emlékirataimat, és micsoda mese lesz!

Laktam egy szardíniai ügyvéd kandallójában.

Egy halászhajóval jártam az Adriát.

Egy telet egy híres szobrásznál töltöttem Perugiában.

Fiatalságom ciripelései,

Tücsök T. Sebestyén tollából.

Rólad álmodtam, Carlo.

Azt álmodtam, hogy újra itt vagy velem.

Fiam.

Jaj, Istenem!

Bárcsak visszakaphatnálak!

Annyira sajnálom!

Néztem, ahogy sír az öreg, és megindította a szívem.

Aztán kiderült, hogy nem csak én figyeltem.

Sokfelé megfordultam ezen a földön,

és megtanultam, hogy ősi szellemek élnek a hegyekben és az erdőkben,

amelyek ritkán ártják magukat az emberek ügyeibe.

De néha mégis megteszik.

Vissza akarlak kapni, Carlo.

Hogy itt légy!

Velem!

Miért nem hallgatod meg az imáimat?

Miért?

Hol is tartottunk?

Á, igen, Perugia...

A csápomra is, mi ez?

Visszakapom.

Újra megalkotom Carlót.

Ebből az átkozott fenyőből!

Ez meg mi a fene?

Ne!

Ez egy igazi kísértetkastély!

Majd holnap befejezlek.

Igen, holnap.

Hess!

Hé, menjetek onnan! Tűnés!

Takarodjatok innen!

Nem, abban én lakom!

Belépni tilos. Tűnés!

Menjetek innen! Hess!

Igen, ez az.

Fa kisfiú.

A nappal kelj fel te is, és járd a földet!

Elnézést, segíthetek? Az otthonomról beszélünk.

Megkérdezhetem, mégis ki a cirpelés vagy?

Cirpelés?

Egy őrző.

Óvom a gyengéket.

Az elfeledetteket.

Az elveszetteket.

Nos, én pedig Tücsök T. Sebestyén vagyok, háztulajdonos,

és minden jogom megvan, hogy tájékoztass a cselszövéseidről

az ingatlanomat illetően.

Nos, mivel már most is a fafiú szívében élsz,

talán segíthetsz nekem.

Mégis miben?

Vigyázni rá.

Jó útra vezetni.

Nem nevelőnő vagyok, asszonyom, hanem regényíró. Művészi mesélő.

Jelenleg az emlékirataimon dolgozom.

Nos, ebben a világban jótett helyébe jót várj.

Vállald el ezt a felelősséget, és teljesítem egy kívánságodat.

És bármit kívánhatok?

Tényleg bármit?

Azt, hogy kiadják a könyvem?

Hírnevet? Vagyont?

Bármit.

Talán segíthetek. Megteszem, ami tudok, és többet nem is tud senki.

Elmés, nem igaz?

Fenyőfából készült kisfiú.

Pinokkió lesz a neved.

A nappal kelj fel te is,

és járd a földet!