Shawn Mendes: In Wonder

A színpadra lépsz, és az egód azonnal megszólal.

És azt mondja: „El ne rontsd,

mert te vagy a legjobb. Ezt mondják rólad, hát el ne rontsd!”

Aztán a mikrofonhoz lépsz, és az első hang mindig hamis.

Aztán 30 másodperc múlva azt gondolod:

„Csak egy srác vagyok, aki szereti a zenét.”

És a testem felszabadul.

És elengedem magam, körülnézek, és arra gondolok:

„Csak csináld!

Felejtsd el az egót!

Add át magad!”

A NETFLIX SAJÁT GYÁRTÁSÚ DOKUMENTUMFILMJE

SAO PAULO, BRAZÍLIA

Úgy tízéves korom óta

megszállottan jól akartam csinálni, amit csinálok.

Hogy azért legyek értékes, amit csinálok.

És ez elég sötét helyekre vezethet.

A turné vége felé elment a hangom,

ezért most a telefonom segítségével beszélek.

A tegnap este emlékeztetett, hogy…

Nem vagyok legyőzhetetlen.

HÁROM HÓNAPPAL KORÁBBAN

BROOKLYN, NEW YORK A TURNÉ 72. KONCERTJE

Énekeljetek!

Hangosabban!

Üvöltsetek!

Akármennyire gyorsítok, abba ne hagyjátok a tapsolást, oké?

Ez az! Tapsoljatok! Taps!

Gyorsabban!

Gyorsabban!

Gyorsabban!

- Szép volt. - Kösz, haver.

- Remek este volt. - Igen.

- Nagyon köszönöm. - Induljunk!

Jelenésünk van kint.

Még nem végeztem.

Szóval fordulj balra, miután kijössz és átmész a lámpákon.

- Köszönöm. - Szia! Szeretlek!

Szeretlek!

Figyelj a… Nem látom a kamera képét.

Figyelj a felvételre!

Hé, Cez, Jocelyn is eljön.

Mondtam neki, hogy 11.50-re jöjjön.

Rendben.

Ez a dolog, amit a szobádban kezdtél, mikor hobbiból videókat tettél a Vine-ra…

Nehéz megőrizni azt a tiszta dolgot, amivel kezdődött?

Gyerünk, Shawn, kicsikém! Ideje bemenni!

Állj fel szépen!

Ha gyerekkorodban azt mondod: „Ez az álmom”…

És azt mondják rá: „hülye egy álom”,

akkor elhiszed, hogy tényleg hülyeség.

Amikor iskolás lettem…

Ms. Parker volt az énektanárom.

Mondtam neki, hogy énekes akarok lenni. Hogy művész akarok lenni.

És habozás nélkül hitt bennem.

A szüleim, a barátaim…

Senki soha nem mondta: „Te megőrültél.”

Azt mondták: „Harcolj az álmodért!”

Egyre jobb.

Sokat gyakorol, és ezzel…

Hé!

- Szeretünk, Shawn Mendes! - Izgulok!

- Nagyobb, mint gondoltam. - Kisebbnek hittem.

- Hallod? - Nem, semmit sem hallok.

A biztonsági őr. Nem tudom, szereti-e a kamerát. Csak köszönj!

- Helló! - Ne filmezzétek!

- Nem tesszük fel sehova. - Oké.

Hé, anya?

Mit szólsz, anya?

Őrület!

Még a mosdóba is vele megy a biztonsági őr.

Istenem!

Ó, istenem!

Szeretlek!

Láttad?

„Szeretlek.”

Jóságos ég!

Szia!

Na, ideges vagy?

Most… ideges vagyok. Eddig nem voltam az.

Visszamegyünk oda?

Nem, itt maradsz. Várj!

Nagy tapsot Shawn Mendesnek!

Van itt valaki, aki nem Ontarióban lakik?

Honnan jöttetek?

- Michigan. - Michigan!

Te jóságos…

Őrület.

Először hallottam az „A Great Big World, Say Something” című számot,

és arra gondoltam: „Igazán remek dal.”

Legugliztam,

és az egyik első találat Shawn feldolgozása volt.

Le voltam döbbenve. Hihetetlennek találtam.

Majd FaceTime-on beszéltem Shawnnal és az anyjával.

Shawn rögtön elkezdett kérdezgetni,

hogy működik a zeneipar, miért van szükség menedzserre.

Őszinte voltam, azt mondtam: „Nem tudok mindent, de itt leszek veled,

nem megyek sehova, és együtt kitaláljuk a dolgokat.”

Mindig azt mondtam neki:

„Kell egy zenekar, mert egyedül hülyén fogok hangzani.”

Mire ő: „Nem, menj csak a színpadra, csak te és a gitár!”

Onnan ered az önbizalom,

hogy az elején évekig egy szál gitárral, egyedül énekeltem.

Pickeringi kis szobámból

pár év alatt oda jutottam, hogy több ezer ember előtt játszottam.

BOLOGNA # 11

OSLO

Nagyon jól néz ki.

Szóval ilyen a dokumentumfilm-készítés.

Kezdjük!

Még nem akarom odaadni Scottnak.

Még nincs itt.

Amikor először találkoztunk, menő napszemüveg volt rajta.

Azt mondta: „Egy listavezető kislemezért neked adom.”

Erre az első rögtön listavezető lett.

- Kell bele még egy kis dallam. - Igen, ez egy kicsit...

Ez milyen?

Megvan?

A szobámban mindig ott van a kis tábla,

rajta a város neve, ahol vagyunk, és hogy hányadik koncert.

A mai a nyolcadik koncert, Koppenhágában vagyunk.

Még nagyon messze vagyunk a száztól.

Köln, nem Koppenhága. Kölnben vagyunk.

Köln.

Lehet, hogy Koppenhágát mondtam.

Szeretném, ha egy este sem felejtenénk el, milyen különleges ez az egész.

Sokszor el fogom mondani, idegesítő lesz, de tényleg különleges. Varázslatos.

A közönség mindig először látja, nekik minden koncertünk az első.

- Legyen az az első vagy a 99. a turnén. - Igen.

Először látják, és ez különleges, szóval köszi, és nyomjuk!

Nyomjuk!

Ugráljon mindenki!

A kedvenc sztárjaimat nézve sokszor gondoltam: „Hogy lehetnék olyan, mint ők?

Arra születtek, hogy legenda legyen belőlük.”

De ez nem igaz.

Sokszor megkérdezik: „Mit csinálnál, ha nem így alakul?”

Zavarba ejt a kérdés,

mert úgy érzem, akkor is ezt csinálnám.

Tegnap a közönségtalálkozón…

Egy lány az kérdezte: „Hogy lehetnék olyan dalszerző, mint te?”

Eszembe jutott, mit mondott apa arra,

hogy dalszerző akarok lenni: „Tudsz dalt írni?”

Mire én: „Nem tudom.” Mire ő: „Írj egy dalt!”

A szobámban ülve hét órán át gitároztam,

vérzett a kezem, de egyre jobb lett,

csak gyakoroltam, de nem muszáj ilyen élsportolósan csinálni.

Ezt mondtam a lánynak: „Ne ücsörögj, ne álmodozz!

Dalszerző vagy. Írj dalokat, és kész!”

Kevés számnak van ilyen jó szövege:

„Túl jó vagy, hogy igaz légy. Nem tudom levenni rólad a szemem.”

Ahogy megszólalnak a trombiták...

A trombita nagyon király, nem?

Olyan grandiózus.

Van egy elképzelésem a következő albummal kapcsolatban.

Valami olyasmi, hogy…

körös-körül lehessen érezni a nagy adag szeretetet.

RHINEBECK, NEW YORK A „WONDER” FELVÉTELÉNEK ELSŐ ALKALMAI

Vagy legyen inkább így: „Visszaszámolok száztól,

hogy el tudjak aludni?”

- Ez jó. - Igen.

Úgy éreztem...

- Jó a visszhang a „Helló, helló” után. - Igen.

Igen.

Csak annyit kell tennem, hogy…

Igen.

Sokkal jobb nélküle.

Igen. Jobb.

Újra.

Oké, George, erősítést kérek a „close my eyes” részhez.

Elég jó.

Lakást bérel West Village-ben, ott lakunk,

reggel felkelünk, és arra gondolunk: „Basszus,

fel kell kelni.” Aztán két külön autóba ülünk, hogy elmenjünk ugyanoda.

- Igen. - Elég király.

Mondom neki: „8.30-kor kell indulnom.” Mire ő: „Nekem is.” Mire én: „Oké.”

Majdnem olyan, mintha normális életet élnénk,

csak a legkevésbé normális módon.

Gyorsan felvettem a ruháimat, beugrottam a kávézóba,

aztán jöttetek, és arra gondoltam: „Irány a munka.”

- Hogy vagy? - Jól, és te, haver?

Akkor erre.

Amikor erre lépek, mit csináljak a karommal?

Szóval ez a kezed, amikor átlépsz ide… Átlépsz ide, így.

- És visszanézel. - Imádom.

- Így… - Oké, értem.

- Átmész a másik oldalra. - Nem.

- A testsúlyt ide helyezed. - Igen.

És aztán a külső oldalra…

Erre az oldalra?

Igen, csak arra ügyelj, hogy…

Oké. Nagyon kellemes.

- Nagyon kellemes. - Igen.

Szeretlek.

Ugye tudod?

Tudom.

Oké, emberek, kezdünk. Mindenki a helyére! Kezdjük a próbát!

Mi készen vagyunk, ha ti is.

Camila a Fifth Harmony-val lépett fel.

Az volt az első turném.

Ő következett utánam.