Tutto il giorno davanti

Amira!

Mohammed!

Mohammed!

Abdullah!

Ibrahim!

Ibra!

Ibra!

Fatima!

Fatima!

Fatima!

Abdul!

Fatima!

Jaj, istenem!

Andrea!

- Szia, Adele! - Mi van?

Hogyhogy mi van? Itt vagyok. Kinyitnád?

- Olyan korán van. Hol vagy? - Az ajtóban. Nyisd már ki!

Szerinted mi értelme, hogy külön élünk,

ha hajnali ötkor megjelensz az ajtóm előtt?

Na, nyisd már ki!

Nem. Miért nincs nálad a kulcs, amit megtartottál?

Figyelj! „Migráns kiskorúakra felügyelek. Van 480 gyerekem.”

Jó reggelt, Szuperanya!

KISKORÚ MIGRÁNSOKRA VIGYÁZ 480 GYEREKEM VAN

- Jó reggelt! Mi ez? - Olvasd!

Ja, az interjú!

Több gyereked van, mint ahányat világra segítettem nőgyógyászként.

Ezért ébresztettél fel?

Ha jól emlékszem,

pontosan hét éve, kb. ugyanekkor

felébresztettél. „Elment a magzatvizem. Indulni kell a kórházba.”

Ja, persze. Azért jöttél hajnali ötkor, hogy a lányod szülinapját megünnepeld.

Épp a szülőszobából jövök. Ikrek.

Gondoltam, „Meglepem, Silviát.”

Beengedne, tanácsnok asszony?

Vagy a beléptetési procedúra a volt férjed

és gyermekeid apja számára további tisztázásra vár?

Jól van, gyere!

Felkapcsolom a villanyt.

Szuperanya!

Készülj fel, hogy ezentúl így fognak hívni: „Szuperanya”.

Én csak a gyámjuk vagyok.

Ezt a kifejezést az újságírók találták ki. Semmi jelentősége.

- Jaj! - Mi az? Fáj a nyakad?

Megmasszírozzam? Tudod, milyen ügyesek a kezeim.

Andrea, most bepróbálkozol?

Azt hallottam, hogy a miniszter lejön aláírni a protokollt.

Jó, mi?

- Innom kell egy kávét. Te kérsz? - Tessék, meleg croissant.

Személyesen a miniszter, ez nagy dolog. Nem örülsz?

Hát, mondhatni örülök.

Két éve dolgozunk azon, hogy mindenkivel megegyezzünk.

Szerencsések. Ők legalább láttak az elmúlt két évben.

A megjegyzéseket félretéve,

nem volt kísérő nélküli kiskorúakra vonatkozó jogszabály.

Reméljük, most, hogy aláírtunk, lesz.

Örülök neki. Mindenkinek örülnie kéne.

- Miért? Te nem örülsz? - Ne nézz így rám! Dehogynem.

Európában elsőkként találtunk ki oktatási rendszert

külföldi kiskorúak számára.

Felfogod, ez mit jelent? Bárki képes lesz ezt alkalmazni.

Nem beszélve arról, hogy kevesebb gyerekről kell gondoskodnom.

Talán kevésbé leszek „Szuperanya”,

és jobban tudok a mi gyerekeinkre koncentrálni.

Anya, már nappal van?

Nem, édesem, még éjjel van. Feküdj vissza!

- Szia, apa! - Szia, kicsim!

- Boldog szülinapot! - De jó, hogy itt vagy!

Gyere, édesem! Még éjjel van. Aludnod kell még egy kicsit.

Ha felkelsz, megünnepeljük, rendben?

Futás vissza!

Így ni!

- Már nem vagyok álmos, apa. - Elment az Álommanó?

Ó, a csirkefogó! Felhívom és megmondom neki, jöjjön vissza!

Ez az, apa. Akkor menj és keresd meg az álommanót odakint!

- Már senkiben se bízhat az ember? - Anya, megrendelted a tortát?

- Persze. - Cseresznyéset?

- Igen. - Eljössz a buliba?

Megteszek minden tőlem telhetőt, ígérem. Amint befejeztem a munkát, jövök.

De ez nem igazság, anya.

Folyton dolgozol. Még a születésnapomon is.

Tudod, hogy te vagy az életem, drágám. Minden időmet veled tölteném.

De ma is tennem kell valamit, hogy szebb legyen a város.

Mit fogsz csinálni?

Arra gondoltam, hogy puha,

friss pázsitot ültetek a gyalogátkelők helyére.

Úgyhogy, ha valaki átmegy rajtuk, le kell venni a cipőjét,

hogy érezze a lába alatt a puha pázsitot.

- Tetszik az ötlet? - Igen.

Anya, alig várom, hogy elfújjam a gyertyákat.

Egy hihetetlen kívánságom van.

De ne mondd el senkinek, mert nem válik valóra!

Most aludj, édesem!

Aludj!

Amikor felébredsz, hétéves leszel. Gondolj bele!

Akkor…

Na.

Andrea, jobb ha Silvia és Marco ezt nem látja.

Előbb-utóbb el kell mondani a gyerekeknek, mi a munkád.

Igen, de Silvia még túl kicsi, és nem értené meg.

Marco meg kész felnőtt, és alig beszél velem.

- Mi az, Caterina? - Bezárják az Aurora Központot.

Ne, nem hiszem el.

Ott a rendőrség. Nem hiányzott.

- Persze, hogy nem! - Négy óra óta itt vagyok.

Adj egy percet, felkapok valamit magamra, és jövök!

- Szia, apa! - Szia, nagyfiú!

- Miért vagy itt ilyen korán? - A húgodnak ma van a szülinapja.

- Hajnali ötkor? - Felébresztettünk?

- Nem, a mosdóba indultam. - Megyek is.

- Hova mész? - Bezárják a központot.

Később találkozunk. Eljössz a városházára?

Elfelejtettem szólni. Már nem rólad írjuk a dolgozatot.

Ja, nem?

Hanem egy barátom apjáról, aki robogókat javít.

Senkit sem érdekel az osztályban egy szociálpolitikai tanácsnok.

Jó éjszakát!

Rohanok, mert vissza akarok érni időben, hogy elvigyem a gyerekeket suliba.

Figyelj, ha masszázst nem szeretnél, akkor legalább ezt vedd fel!

- Reggeli az asztalon. - Tökéletes.

- Jól van? - Szia! Szép napot!

PALERMO, 2016. JÚNIUS 11.

Az ideiglenes engedély lejárt.

És az épület nem kapott végleges működési engedélyt.

Elnézést! Hajnali ötkor csak így bezárják?

A megengedettnél 40-nel több személy tartózkodik benne.

Ma estére az összes gyereket át kell helyezni.

- Ne! Tényleg, ma estére? - Sajnálom. Ezek a szabályok.

- Persze. - Jó reggelt!

- Jól vagy, Adele? - Igen.

Csak talán a nyakamnak kéne többet aludnia.

Az irodában van gyógyszerem, amitől elmúlik.

Köszönöm.

Mihez kezdhetek?

Nem értek semmit se!

Mi ez a felfordulás?

Mire ez a zűrzavar? Nem értek semmit.

Hogy segítsek, ha nem értem, mit akartok? Mi a baj?

Itt akarunk maradni!

Próbálok megoldást találni rá. Ezt csinálom!

Keresem… Hé! Meghallgattok vagy nem?

- Nem akarunk elmenni Palermóból! - Így igaz! Maradni akarunk.

Gyerekek, van egy kis gond.

Ma érkezik egy hajó, és az összes helyre szükség van a központokban.

Nem mehetünk el.

- Tudom, nem akartok elmenni innen. - Nem erről van szó. Nem tudunk elmenni.

Az iskolának együtt kell maradni a döntőig.

- Ez fontos! - Így van!

Milyen döntőről beszéltek?

Az országos bajnokság döntője. A fejükbe vették.

A döntőben vagyunk, és a jövő héten lesz a mérkőzés.

- Együtt kell maradnunk edzeni. - Értem. Ez tényleg fontos nektek.

Hadd kérdezzek valamit! A focidöntő fontosabb,

mint találni egy helyet, ahol lakhattok?

- Mit művelsz? - Nem nyugszom le!

Nyugodj meg!

- Mit csinálsz? - Nem érted!

Mindenkiről gondoskodni akarsz, de senkihez sem vagy jó!

Keményen megdolgoztunk ezért!

- Mezt vettünk. - Tudom.

Tanfolyamra járunk, dolgozunk!

- És most mégis el akarsz vinni bennünket? - Nem.

Nem mozdulunk innen. Nem és nem!

Maradunk!

Nem megyünk el!

Befejezted?

Először is, ne merj velem így beszélni még egyszer!

A szociális munkásokkal együtt

mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy Palermóban maradhassatok. Világos?

Ma estig!

Tehát nagyon kevés időnk van.

Ahelyett, hogy ebben segítenétek, az időmet vesztegetitek.

- Felfogtátok? - Folytasd!

- Menj innen! - Gyere, Adele, beszéljünk a lányokkal!

Bravó! Gratulálok!

Gyalázat!

A központ tulajdonosa még nem került elő.

Úgy fest, nincs Olaszországban.

Hát persze. Élvezi valahol az életet a bérleti díjból, mi?

- Amint visszajön… - Ha egyáltalán visszajön.

Igen. Beszélni akarok vele.

El akarom neki mondani, mekkora pácba kerültünk miatta.

- Sziasztok! - Szia!

Adele!

- Gethru! Szia, hogy vagy? - Jól, és te?

Jól. Kicsit fáj a nyakam, rosszat álmodtam.

- Rania nincs jól. - Rania nincs jól? Hol van most?

Ágyban maradt, nem akar felkelni.

Vigyél hozzá!

Ott van.

MONDJ NEMET A RASSZIZMUSRA!

Rania?

Rania!

Kicsim!

Hogy vagy?

Nem jól.

Mikorra van kiírva?

- Egy hét múlva. - Rendszeresen jár orvoshoz?

Persze, minden nap.

Hol fáj?